Erkölcsi bizonyítvány is kell a határátlépéshez

Szigorúbbak lettek a kiskorúak külföldre utazását szabályozó feltételek

2006. február 07., 00:002006. február 07., 00:00

Gondot okoznak a határátlépést szabályozó legújabb rendeletek: több kiskorúakat kísérő személy is kénytelen volt visszafordulni a határtól, mivel nem rendelkeztek a szükséges erkölcsi bizonyítvánnyal. Amint arról beszámoltunk, január 29-től új követelményeknek kell megfelelniük a külföldre utazóknak, a számos előny mellett azonban – mint például a külföldi tartózkodás három hónapos korlátozásának megszűnte – egyes esetekben a határátlépés feltételei szigorúbbak lettek.
A legfőbb szigorítások a kiskorúak határátlépésére vonatkoznak: így például nem engedélyezett azon kiskorúak távozása az országból, akiknek kísérője súlyos bűncselekményeket követett el. A kiskorúakat továbbá csak szülői kísérettel vagy felhatalmazott kísérővel engedik ki az országból. A 2005/248-as törvény előírásai alapján a kiskorúak határátlépése abban az esetben engedélyezett, ha mindkét szülő mellette van. Bonyolódik azonban a helyzet, ha csak egyik szülő kíséri a gyereket: a kísérőnek ugyanis fel kell mutatnia a másik szülő írásos beleegyezését – ez alól csak az jelent kivételt, ha a szülő halott, vagy a kísérő olyan végleges és visszavonhatatlan törvényszéki határozatot mutat fel, miszerint a gyerek nevelése csakis az ő felelőssége.
Abban az esetben, ha a kísérő nem a gyerek édesanyja vagy édesapja, fel kell mutatnia mindkét szülő – vagy a törvényes gyám – írásos beleegyezését, illetve elvált szülők esetében a gyerek nevelésére vonatkozó bírósági döntést. A törvény értelmében kísérői státusa egy engedélyezett nemzetközi személyszállító cég képviselőjének is lehet.
Kivételesen engedélyezett a kiskorúak határátlépése abban az esetben, ha a kísérő igazolni tudja, hogy a gyerek számára életfontosságú orvosi beavatkozás céljából utaznak külföldre, vagy pedig hivatalos versenyekre, tanulmányutakra – ezeket azonban hivatalos okiratokkal kell bizonyítani.
A kiskorúak határátlépését a fenti okokon kívül megakadályozhatják még abban az esetben, ha a kísérő külföldi állampolgár, és nem tudja bizonyítani, hogy joga van visszatérni Romániába, vagy pedig ha a kísérő súlyos bűncselekményt követett el, mint például gyilkosság, szexuális bűncselekmények, koldulás, rablás, prostitúció, emberkereskedelem. Ugyancsak tiltott a határátlépést a gyermek számára, ha a kísérőjét kitiltották Romániából – ez alól kivételt képez az az eset, ha az illető a gyerek anyja vagy apja, és rendelkezik a másik szülő beleegyezésével –, vagy ha akár a kísérő, akár a kiskorú szabad közlekedésre vonatkozó jogai korlátozva vannak. A 14 évet betöltött gyerek visszautasíthatja a határátlépést.
A közjegyző által hitelesített engedélyeket két példányban kell felmutatni a határnál, a típusnyomtatványok letölthetők a határőrség honlapjáról, a www.politiadefrontiera.ro címről.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként
2025. szeptember 08., hétfő

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez