
Peer Gebauer bukaresti német nagykövet szerint a transzantlanti és az európai szolidaritás jele, hogy a NATO három felderítő repülőgépet helyez át a németországi Geilenkirchen melletti katonai támaszpontról Romániába.
2023. január 17., 11:132023. január 17., 11:13
A diplomáciai képviselet közleménye szerint az AWACS légtérellenőrző gépek közül kettő kedden érkezik meg a bukaresti Henri Coandă repülőtér melletti katonai bázisra. A több hétig tartó NATO-küldetésben mintegy 180 katona vesz részt Stefan Neumann német dandártábornok irányításával.
A közlemény szerint Peer Gebauer nagykövet örömét fejezte ki, hogy
A diplomata szerint az AWACS-gépek megerősítik a NATO katonai jelenlétét a régióban. „Ez a transzantlanti és az európai szolidaritás fontos jele” – idézte a közlemény a nagykövetet.
A NATO egy korábbi közleményében emlékeztetett,
hogy nyomon kövessék az orosz harci repülőgépek mozgását a NATO-tagországok határainak közelében.
A Romániába áthelyezett AWACS-gépek az elkövetkező napokban megkezdik felderítő repüléseiket, kizárólag a szövetség területe felett.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!