Hirdetés

Érkeznek az e-személyik: ingyenes lesz az új igazolvány, amelyen már csak a chip fogja tudni címünket, születési helyünket

•  Fotó: Facebook/Lucian Bode

Fotó: Facebook/Lucian Bode

Az idei évben fokozatosan az egész országra kiterjesztik az elektronikus személyi igazolványok kibocsátását – a részletek a belügyminisztérium által társadalmi vitára bocsátott, a 2005/97-es rendeletet módosító jogszabályjavaslatból derülnek ki.

Bálint Eszter

2023. január 10., 13:542023. január 10., 13:54

2023. január 10., 14:042023. január 10., 14:04

A törvénytervezet számos ponton módosítja a jelenleg hatályos rendelkezéseket.

Mint ismeretes, az e-személyik kibocsátása 2021 augusztusában kísérleti jelleggel indult el Kolozsváron és Kolozs megyében, ahol a november végi összesítés szerint addig az időpontig már csaknem 5500 ilyen igazolványt bocsátottak ki.

Hirdetés

Az igénylőknek jelenleg 67 lejt kell az új igazolványért lepengetniük – a most társadalmi vitára bocsátott jogszabályjavaslat egyik fontos módosítása, hogy ezt ezentúl átvállalja az állam olyan körülmények között, hogy az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében rendelkezésre álló pénzösszegekből 200 millió euró fordítható erre a célra. (Kormányzati források amúgy a Hotnews.ro portálnak úgy nyilatkoztak, van akarat arra, hogy megtérítsék az e-személyik kiállításáért mostanáig befizetett összegeket.)

korábban írtuk

Már több mint 5400 elektronikus személyi igazolványt bocsátottak ki Kolozsváron és Kolozs megyében
Már több mint 5400 elektronikus személyi igazolványt bocsátottak ki Kolozsváron és Kolozs megyében

Eddig összesen 5434 elektronikus személyi igazolványt bocsátottak ki a hatóságok Kolozsváron és Kolozs megyében a múlt év augusztus 2-án elindított kísérleti program keretében – számolt be szombaton a belügyminisztérium.

Lényeges újítás továbbá, hogy a születési hely, illetve a lakhely már nem lesz feltűntetve a személyin, hanem ezeket az információkat a chipen fogják tárolni.

Ugyanakkor ezentúl kérésre a 14 évesnél kisebb gyerekek számára is igényelhető lesz a személyi, a 12 évesnél kisebbek esetében pedig nem vesznek ujjlenyomatot.

Ami az elektronikus igazolványok érvényességét illeti, a 0–2 évesek számára 2 év, a 2–14 évesek számára 4 év, a 14–18 évesek számára 5 év, a 18–70 évesek számára 10 év után kell új személyit igényelni, a 70. életév betöltése után már nem járnak le az igazolványok.

A bürokrácia csökkentését szolgáló módosítás lesz, hogy az e-személyit igénylőknek nem kell többé házassági anyakönyvi kivonatot is magukkal vinniük,

a különböző intézmények informatikai rendszerének összekapcsolása révén ugyanis minden adat szerepel majd az adatbázisokban.

​Mint ismeretes, Lucian Bode belügyminiszter két hónapja jelentette be, hogy az idei év folyamán az egész országra kiterjesztik az e-személyik kibocsátását.

A nyári hónapokban előbb Bukarestben, majd az év végéig valamennyi megyei jogú városban elérhetővé válnak, 2024. január elsejétől pedig már nem adnak ki a jelenlegihez hasonló igazolványokat.

Az e-személyi fokozatosan, 2031 augusztusáig váltja fel a jelenleg használatos, 1997 óta kibocsátott kártyákat. A román állam ugyanakkor ez után az időpont után is tiszteletben tartja azoknak is az álláspontját, akik valamilyen oknál fogva nem szeretnének e-személyit, azonban ezeket az igazolványokat csak belföldön lehet majd használni, külföldi utazáshoz nem.

korábban írtuk

Biológiai nem vs. gender – heves vita dúl az új román e-személyi kapcsán
Biológiai nem vs. gender – heves vita dúl az új román e-személyi kapcsán

A romániai személyi igazolványokban csakis két nemet – férfit és nőit – lehet megjelölni – nyugtatott meg mindenkit Cătălin-Aurel Giulescu, a bukaresti belügyminisztérium népesség-nyilvántartó és adatbáziskezelő osztályának vezetője. Giulescu annak kapcsán tartotta fontosnak pontosítani az információkat, hogy a hétfőn bemutatott új,

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

2026. szeptember 03., csütörtök

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak

Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak
2026. szeptember 03., csütörtök

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt

Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt

Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt
2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
Hirdetés
Hirdetés