Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Miközben egészségügyi szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy valószínűleg Románia sem kerülheti el a koronavírus-járvány harmadik hullámát, Florin Cîțu miniszterelnök nyugalomra int.
2021. február 25., 18:492021. február 25., 18:49
2021. február 25., 18:512021. február 25., 18:51
Miközben pénteken van az első évfordulója annak, hogy Romániában diagnosztizálták az első koronavírus-fertőzöttet, az egészségügyi illetékesek már a járvány harmadik hullámára figyelmeztetnek. Florin Cîțu miniszterelnök viszont azt mondja: egyelőre nincs ok az aggodalomra. A kormányfő csütörtökön kijelentette:
Cîțu szerint a koronavírus fertőzőbb, brit mutációja Romániában még nem okozott jelentős problémát, ezért úgy értékelte, hogy a mutáns vírus ellenőrzés alatt van. A kormányfő emellett úgy értékelte: nincs szükség további korlátozó intézkedésekre, a jelenlegi korlátozások elegendőek.
Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a hatályos óvintézkedéseket viszont továbbra is be kell tartani, ellenkező esetben könnyen elveszíthetünk mindent, amit eddig elértünk. Egyúttal jelezte:
Annak kapcsán, hogy a továbbiakban a gócpontokat is beszámítják a települések fertőzési rátájának megállapításakor, úgy vélekedett, ez nem módosítja jelentősen az adatokat, mivel kevés gócpont van. Hasonlóan nyilatkozott az adatok kiszámításáról Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár is.
Ugyanakkor miután a héten ismét növekedésnek indult a napi fertőzések száma, Nelu Tătaru, a képviselőház egészségügyi bizottságának elnöke, volt egészségügyi miniszter szerint az egész világ a harmadik hullámra készül, amit Románia sem kerülhet el. Az egészségügyi szakember rámutatott: már léteznek oltások, sőt az egészségügyi személyzet elsöprő többsége már megkapta az oltást, és a második szakaszban érintetteket is folyamatosan oltják, ezért már más szemmel nézünk a járványra, ugyanakkor az óvintézkedéseknek továbbra is ugyanazoknak kell maradniuk.
Tătaru arról is beszélt, hogy egyeztetett a gyógyszerészek képviselőivel, és fölmerült, hogy a gyógyszertárakban is lehessen koronavírusteszteket végeztetni, sőt az is, hogy a patikák is részt vegyenek az oltási folyamatban.
Alexandru Rafila, Románia Egészségügyi Világszervezethez (WHO) delegált képviselője, aki jelenleg az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője, ugyancsak szerdán este arról beszélt: március közepére napi 4500-ra nőhet az új fertőzöttek száma. Rámutatott: a járvány nagyarányú felfutásának a beoltottak számának növelésével lehet elejét venni, ehhez ugyanakkor az szükséges, hogy elegendő vakcina álljon rendelkezésre. Illetve – ha az eredeti tervek szerint áprilisban már több millió oltás lesz majd az országban – azt kell elérni, hogy az emberek igényeljék az oltást.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
szóljon hozzá!