
Fotó: Sorin Lupsa/Agerpres
Elutasította a bukaresti legfelsőbb bíróság kedden a tavaly májusban korrupcióért bebörtönzött Liviu Dragnea volt szociáldemokrata házelnök rendkívüli felülvizsgálati kérelmét. Az ítélet jogerős.
2020. január 21., 15:222020. január 21., 15:22
2020. január 21., 15:502020. január 21., 15:50
Az akkor kormányon lévő Szociáldemokrata Pártot (PSD) erős kézzel vezető, és a bukaresti kormányt háttérből irányító politikust hivatali visszaélés, illetve okirat-hamisításra való felbujtás miatt három és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte tavaly a legfelsőbb bíróság. Dragnea az ítélet megsemmisítését igénylő keresetében arra hivatkozott, hogy olyan bűncselekményért ítélték el, amely szerinte nem szerepel a büntető törvénykönyvben.
Az MTI emlékeztet: ez már a második olyan rendkívüli jogorvoslati beadvány, amellyel Dragnea ügyvédei megpróbálták elérni védencük szabadlábra bocsátását, jövő héten pedig Dragnea egyéb hivatkozással beterjesztett perújítási, illetve felülvizsgálati kérelmeit tárgyalja a legfelsőbb bíróság és a bukaresti táblabíróság.
Dragnea vezetése alatt a PSD történelmi győzelmet aratott a 2016-os parlamenti választásokon, de a pártelnök – akit korábban már felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy választási csalással összefüggő korrupciós ügyben – priusza miatt nem kérhette magának a miniszterelnöki tisztséget. A Dragnea elleni bűnvádi eljárások folyamatosan támadási felületet jelentettek a PSD kormányzása idején a jobbközép ellenzék és az utcai tüntetéseket szervező civilek számára, akik azzal vádolták a pártot, hogy korrupt tisztségviselői – és elsősorban Dragnea – megmentése érdekében próbálja gyengíteni az igazságszolgáltatást.
A 2019-es európai parlamenti választásokig a PSD támogatottsága felére csökkent, a Dragneát börtönbe juttató ítéletet pedig a választást követő napon mondta ki a román legfelsőbb bíróság. A volt pártelnök jelenleg a Bukarest melletti rahovai börtönben tölti büntetését, ahol az autószerelő műhelyben dolgozik.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
szóljon hozzá!