
Fotó: Sorin Lupsa/Agerpres
Börtönben marad Liviu Dragnea, a bukaresti parlament volt házelnöke, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) korábbi elnöke, miután a legfelsőbb bíróság hétfőn jogerősen elutasította újabb felülvizsgálati kérelmét.
2020. május 25., 22:412020. május 25., 22:41
2020. május 25., 22:432020. május 25., 22:43
Az akkor még kormányon lévő PSD-t erős kézzel vezető, és a bukaresti kormányt háttérből irányító politikust csaknem egy évvel ezelőtt, 2019. május 27-én hivatali visszaélés, illetve okirat-hamisításra való felbujtás miatt ítélte három és fél év letöltendő szabadságvesztésre a román legfelsőbb bíróság. Dragnea ezúttal eljárási szabálysértésre hivatkozva kérte börtönbüntetése eltörlését.
A volt pártelnök ügyvédei sérelmezték, hogy technikai problémák miatt „nem sokat lehetett érteni” abból, amit Dragnea mondott. Keresetét egy – bebörtönzése után kimondott – alkotmánybírósági határozatra alapozva azt állította: az ügyében alapfokú ítéletét kimondó háromtagú bírói tanács törvénytelenül alakult, hiszen nem korrupcióra szakosodott bírák vettek részt benne. A hivatkozott alkotmánybírósági határozat kimondta: minden olyan pert újra kell tárgyalni, amelyben alapfokon a szabálytalanul alakult (azaz nem korrupciós ügyekre „szakosított”) háromtagú tanácsok ítélkeztek 2019. január 23. előtt, kivéve azokat az ügyeket, amelyekben az alapfokú ítélet azóta jogerőre emelkedett.
Dragnea ügyvédei az elmúlt évben több perújítási, illetve felülvizsgálati kérelemmel próbálták meg elérni védencük szabadlábra bocsátását, de a legfelsőbb bíróság eddig minden jogorvoslati kérelmüket elutasította. A volt politikus vezetése alatt a PSD történelmi győzelmet aratott a 2016-os parlamenti választásokon, de a pártelnök – akit korábban már felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy választási csalással összefüggő korrupciós ügyben – priusza miatt nem kérhette magának a miniszterelnöki tisztséget. Dragnea jelenleg a Bukarest melletti rahovai börtönben tölti büntetését, ahol az autószerelő műhelyben dolgozik.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!