Fotó: Facebook/Alianta 2020 USR PLUS
Elutasította a Központi Választási Iroda (BEC) az USR PLUS 2020 Szövetség jelentkezését az európai parlamenti választásokon való megmérettetésre. A BEC arra hivatkozik, hogy Dan Barna és Dacian Cioloş nem szerepelnek alakulatuk elnökeként a politikai pártok jegyzékében. Az USR és a PLUS megfellebbezi a döntést a legfelsőbb bíróságon – írja az Agerpres.
2019. március 07., 15:392019. március 07., 15:39
A PLUS csütörtöki közleményében rámutat, Dan Barnát 2017 októberében választották meg a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökévé, Dacian Cioloş pedig 2019 januárja óta elnöke a PLUS-nak. Mindkét alakulat kérte a bukaresti törvényszéktől elnökük bejegyeztetését, ez idáig azonban nem született végleges határozat erről, és a BEC erre hivatkozva utasította el a választási szövetség igénylését.
– fogalmaz a közlemény.
A két alakulat úgy véli, igénylésüket azért utasították el, mert Liviu Dragnea „fél az USR PLUS 2020 Szövetségtől”, az azt alkotó pártok minden kezdeményezésétől.
„A BEC mai döntése egy dolgot jelent: minden módon és minden eszközzel meg akarják akadályozni, hogy részt vegyünk a választásokon. (...) 1990 óta ez az első alkalom, amikor visszadobnak egy olyan jelöltlistát, amely a közvélemény-kutatások szerint a román állampolgárok mintegy 20 százalékának támogatását élvezi” – áll még a közleményben.
„Akkor is továbbmegyünk, ha a legfelsőbb bíróság számunkra kedvezőtlen döntést hoz, és az USR, illetve a PLUS kénytelen lesz külön listán indulni a választáson. Ismét összegyűjtjük az aláírásokat, támogatni fogjuk egymást. (...) Büntetőügyesek és lopás nélküli országot akarunk, és ezért a végsőkig harcolni fogunk” – zárja közleményét az USR és a PLUS.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
szóljon hozzá!