
Lezárta a Bechtel-szerződés eredeti példánya eltűnésének körülményeit vizsgáló ügyiratot a bukaresti 5. kerület bírósági ügyészsége – közölte az Agerpres hírügynökség. Az eljárást azért szüntették meg, mert a feltételezett bűncselekmények egy részének elévült a büntethetősége.
2016. október 11., 13:492016. október 11., 13:49
2016. október 11., 15:362016. október 11., 15:36
A vizsgálatot eredetileg az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kezdte el, amely később a főváros 5. kerületének bírósági ügyészsége hatáskörébe utalta a nyomozást. 2013 augusztusában Dan Şova nagyberuházásokért és külföldi befektetésekért felelős tárca nélküli miniszter hivatali hanyagság gyanújával ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett a korrupcióellenes ügyészségen, mivel eltűnt a román állam és az amerikai Bechtel International Inc. között, az észak-erdélyi autópálya megépítéséről szóló, tíz évvel korábban kötött szerződés eredeti példánya és az összes melléklete.
Şova akkor azt kérte az ügyészektől, hogy vizsgálják ki az ügyet, mert felmerül a dokumentum megsemmisítésének, eltulajdonításának, valamint a közérdeket sértő hivatali visszaélésnek gyanúja is – emlékeztet az Agerpres. Şova feljelentése azt követően került a DNA asztalára, hogy a 2003-ban aláírt eredeti szerződést a kormány ellenőrző testülete sem az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság (CNADNR), sem a szállítási minisztérium, sem a nagyberuházásokért és külföldi befektetésekért felelős osztály, sem pedig a kormány főtitkárságának irattárában nem találta, ugyanakkor a Bechtelnek sem volt meg az eredeti, román nyelvű szerződése.
A kormány ellenőrző bizottságának jelentése szerint a szállításügyi, a pénzügyi, az igazságügyi tárca, valamint a CNADNR képviselői is érintettek lehettek az ügyben, személy szerint Gheorghe Dobre volt szállításügyi miniszter, Sebastian Vlădescu volt pénzügyminiszter, Monica Macovei volt igazságügyminiszter, Radu Berceanu volt szállításügyi miniszter, valamint Cristian Duică, az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság vezérigazgatója.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!