
Fotó: Adrian Cuba/Agerpres
Karácsonyi vásárt szervez a bukaresti főpolgármesteri hivatal a ormány épülete előtti téren, ahol a kormányellenes tüntetések szoktak zajlani, ezért a tiltakozó megmozdulások szervezői bírálják a hivatal döntését.
2017. november 29., 16:332017. november 29., 16:33
Bukarestben több helyszínen tartottak karácsonyi vásárt az előző években. Az idén először szerveznek a kormány épülete előtti Győzelem téren is december 5-17 között. A tüntetések szervezői a Korrupció öl! elnevezésű közösségi oldalon fejezték ki tiltakozásukat a hivatal döntése ellen.
Legutóbb vasárnap volt nagyszabású tüntetés a kormánykoalíció által tervezett igazságügyi és adóreform ellen. Bukarestben és más nagyvárosokban több tízezer ember vonult utcára. A fővárosban a tüntetők számát 30 ezerre becsülték.
Az év elején kezdődtek el az utcai tiltakozások az igazságügy tervezett reformja ellen, ezek január végén és február elején csúcsosodtak, amikor a kormány enyhíteni akarta a büntetőtörvénykönyv korrupciós bűncselekményekre vonatkozó szigorát. Az akkor elfogadott vitatott rendeletet a kormány hatályon kívül helyezte.
A tüntetések azt követően kezdődtek újra, hogy a parlament asztalára kerültek az igazságügy működését szabályozó törvények módosítására vonatkozó tervezetek. A parlament december közepéig akarja elfogadni őket.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!