Hirdetés

Elkéstek a közbeszerzéssel az egészségügyi minisztériumban

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

Elkésett az előző miniszter a versenytárgyalás meghirdetésével, ezért az egészségügyi tárca jelenlegi vezetősége drágábban és kevésbé átlátható módon vásárolja az üzemanyagot, többek között a mentősök számára.

Kőrössy Andrea

2018. február 15., 10:282018. február 15., 10:28

Közvetlen beszerzéssel, jóval drágábban kénytelen megvásárolni az egészségügyi minisztérium a mentőszolgálatok, kórházak és megyei közegészségügyi igazgatóságok számára az üzemanyagot, mivel a versenytárgyalás útján 4 évre kötött keretszerződés tavaly decemberben lejárt, Florian Bodog volt tárcavezető pedig nem gondoskodott arról, hogy időben kiírják az új licitet. A Hotnews.ro hírportál tájékoztatása szerint

az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP) az új versenytárgyalást december 14-én hirdették meg, alig két héttel az előző megállapodás lejárta előtt. Holott egy ilyen közbeszerzési eljárás hónapokig, sőt az esetleges óvásokkal számolva egy évnél is tovább eltarthat,

Hirdetés

a direkt beszerzés pedig nemcsak nagyobb árakkal, de kevesebb átláthatósággal is jár. A Hotnews.ro birtokába jutott minisztériumi dokumentumok alapján egyébként az előző, 2013 decemberében aláírt szerződést az OMV Petrom kőolajipari vállalattal kötötte az egészségügyi tárca.

A minisztérium a portálnak megerősítette, hogy „a hatályos törvényeknek megfelelően” zajlik az új licit, amelynek nyomán ismét négy évre kötnek megállapodást a nyertes vállalattal. Arra a kérdésre, hogy miért késlekedtek a procedúra elindításával, a szaktárca az eljárás összetettségére és időigényességére hivatkozott, illetve azzal magyarázkodtak, hogy a folyamatos ellátás érdekében minden részletet át akartak nézni előzetesen, konkrét választ azonban nem adtak.

A szaktárca arra is kitért, hogy a szükséges üzemanyag-mennyiség és a várható költségek megbecsülése érdekében „adatgyűjtésre és az információk összesítésére” volt szükség, ami időbe telt,

továbbá több szakbizottságot is fel kellett állítani a feladatkiíró füzet összeállításához. Az elektronikus közbeszerzési rendszerben közölt kiírás alapján az egészségügyi tárca január 16-áig várta az ajánlatokat, ezek elemzése pedig február 28-áig tart. A négyéves időtartamra kötött szerződés értékét általános forgalmi adó (áfa/TVA) nélkül 125 millió és 430 millió lej közöttire becsülik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés