
A romániai származású Nobel-díjasok előtt tisztelgő numizmatikai sorozatot indít a román nemzeti bank, amely elsőként a tavaly elhunyt Elie Wiesel Nobel-békedíjas író, holokausztkutató tiszteletére bocsát ki emlékérmet.
2017. október 20., 14:322017. október 20., 14:32
A pénzintézet közleménye szerint a tízlejes címletű, 31 grammos ezüstérmét péntektől kezdődően 375 lejért vásárolhatják meg a gyűjtők a hozzá tartozó ismertető nyomtatvánnyal együtt a jegybank bukaresti, temesvári, kolozsvári és jászvásári fiókjaiban. Az emlékérmét kétszáz példányban hozzák forgalomba.
Elie Wiesel 1928-ban Máramarosszigeten született, amely 1940-ben a második bécsi döntés értelmében visszakerült Magyarországhoz. Szülővárosából 1944 májusában hurcolták el családjával együtt Auschwitzba.
A holokausztot túlélve Amerikában telepedett le, az emlékezést és megbékélést hirdető humanista íróként nemzetközi elismerést kivívott ki. Jelentős szerepe volt abban, hogy az addig másokra mutogató, az országuk területén elkövetett atrocitásokat bagatellizálni próbáló bukaresti vezetők a 2000-es évek elején elismerték: Romániában is volt holokauszt.
Ion Iliescu akkori államfő nemzetközi történészbizottságot bízott meg a romániai holokauszt tanulmányozásával, amelyet Elie Wiesel vezetett.
Romániában 2005-ben a kormány létrehozta a nemzeti holokausztkutató intézetet, amely megalakulása óta Elie Wiesel nevét viseli. A romániai születésű író 1986-ban kapta meg a Nobel-békedíjat.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
szóljon hozzá!