Fotó: Beliczay László
A járványhelyzetben vagy biológiai veszély esetén elrendelhető közegészségügyi intézkedésekről fogadott el hétfői rendkívüli ülésén törvénytervezetet a bukaresti kormány, miután egy alkotmánybírósági határozat nyomán múlt héten megszűnt a koronavírus-járvány megfékezését célzó karanténintézkedések jogalapja.
2020. július 06., 15:272020. július 06., 15:27
2020. július 06., 20:142020. július 06., 20:14
Az alkotmánybíróság korábban kimondta, hogy az állampolgári alapjogokat csak törvénnyel lehet korlátozni, ezért hatályon kívül helyezték az egészségügyi miniszter rendeleteit, amelyek alapján eddig kórházban tartották a koronavírus-fertőzötteket, és karanténba küldték a fertőzöttekkel kapcsolatba került, vagy járvány sújtotta országokból érkezett embereket.
A hétfői kormányülés elején Ludovic Orban miniszterelnök újabb burkolt támadást intézett az alkotmánybíróság ellen, amelyet azzal vádolt, hogy az ellenzéki szociáldemokraták befolyása alatt áll.
– jegyezte meg a miniszterelnök. Orban szerint a kormánynak – meghozataluk idején – megvolt a törvényes alapja a járvány megfékezését célzó szigorú intézkedésekre, amelyek nélkül sokkal súlyosabb lenne a járványügyi és gazdasági helyzet Romániában. A kormány által elfogadott törvénytervezet felhatalmazná a járványügyi operatív törzset, hogy elrendelje a karantént a járvány sújtotta országokból érkezők, vagy a fertőzöttekkel kontaktusba került személyek számára, és jogalapot teremt a fertőzöttek – kórházban vagy akár otthonukban történő – elkülönítésére.
A fertőzés terjedését meggátoló óvintézkedések – a karanténrendelet vagy elkülönítés – megszegéséért öttől tízezer lejig terjedő pénzbírság szabható ki, vagy büntetőeljárás indítható, amennyiben az kimeríti a betegségek leküzdésének meghiúsítását, amiért már börtönbüntetés jár.
A javaslat az alkotmánybíróság ajánlásainak megfelelően módosítja az intézményes karantén, illetve a lakhelyi elkülönítés elrendelésének feltételeit. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szerint szükség van a jogszabályra a koronavírus-járvány kezelése és ellenőrzés alatt tartása érdekében.
– érvelt. A tárcavezető hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: az alkotmánybírósági döntés óta 550 koronavírusos beteget kellett kiengedni a kórházakból, köztük egy olyan, magára és környezetére is veszélyt jelentő pácienst sem sikerült maradásra bírni, akinek légzési nehézségeket okozott a betegség. Hozzátette, a kormány kéri a parlamenttől, hogy sürgősségi eljárással tárgyalja a törvénytervezetet, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy „a nemzeti érdek, a közegészségügyi érdek, a román emberek egészsége” előbbre való lesz a politikai érdekeknél.
A kormány által hétfőn elfogadott törvénytervezet nemcsak a koronavírus-járványra, hanem minden más járványhelyzetre vonatkoztatható, illetve biológiai kockázat esetén is alkalmazhatók az előírások – hangsúlyozta az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője. Raed Arafat a hétfői kormányülést követően azt mondta,
A belügyminisztériumi államtitkár arra is kitért, a tervezet meghatározza a karantén fogalmát, illetve megszabja, hogy milyen esetekben rendelhető el az intézkedés. Rámutatott, az új definíció értelmében az intézményesített karantén vagy lakhelyi elkülönítés azon személyek esetében rendelhető el, akik egészségesek, de fertőzésgyanúsnak vagy vírushordozónak minősülnek, mivel ki voltak téve a megfertőződés veszélyének, vagy a betegség lappangási szakaszában lehetnek.
Az alkotmánybíróság június 25-én adott helyt a nép ügyvédje óvásának a kórházi beutalásokkal és a karantén elrendelésével kapcsolatban. Indoklásában a taláros testület arra hivatkozott, hogy a karantén elrendelésére és a kötelező kórházi beutalásra vonatkozó törvény szövege nélkülözi az egyértelműséget és kiszámíthatóságot, és nem garantálja bizonyos alapvető jogok és szabadságok tiszteletben tartását.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.
szóljon hozzá!