
Fotó: PSD
A román médiában megszólaltatott elemzők és a pénteki lapokban megjelent véleménycikkek szerzői pártszimpátiáiktól függetlenül egyetértenek abban, hogy a bíróság által első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt, az ország legbefolyásosabb politikusának tartott Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök nem fog lemondani, hanem „ellentámadásba” lendülve próbál majd jogerős felmentéséért és hatalma megőrzéséért harcolni.
2018. június 22., 14:192018. június 22., 14:19
Ion Alexandru, a szociálliberális kormánykoalícióhoz közel álló Jurnalulban azt hangsúlyozza, hogy a háromtagú bírói tanácsban is megoszlottak a vélemények, az egyik bíró Dragnea felmentését kérte. A szerző szerint a Dragneát börtönbüntetésre ítélő másik két bíró nem vette figyelembe azt az alkotmánybírósági döntést, amely szerint csak törvények – nem pedig alacsonyabb rangú jogszabályok – megszegése minősül hivatali visszaélésnek.
A titkosszolgálatok és a korrupcióellenes ügyészség (DNA) állítólagos összefonódását évek óta bíráló Ion Cristoiu publicista az Evenimentul Zilei hasábjain azt írta: sejtette, hogy az „ellenérdekek” miatt Dragneát nem fogják felmenteni, de azt nem feltételezte volna, hogy ilyen látványos – három és fél év letöltendő – börtönbüntetést szabnak ki rá egy „tyúklopásért”, miközben az állami vagyont alaposan megdézsmáló hangzatos korrupciós perek vádlottjai megússzák kétéves büntetéssel.
A kormánykoalícióval szemben kritikus Digi 24 hírtelevízióban megszólaltatott Cristian Parvulescu politológus mégis a PSD ellentámadását, Klaus Johannis államfő felfüggesztését nevezte a legvalószínűbb forgatókönyvnek. Emlékeztetett: volt már arra példa 2012-ben, hogy amikor a PSD akkori elnöke, Victor Ponta plágiumbotránya miatt került szorult helyzetbe, egy még nagyobb botrány előidézésével, Traian Basescu államfő felfüggesztésével hárította el a pártvezér esetleges lemondását felvető médiaérdeklődést.
Ha ugyanis a PSD-nek sikerül akár néhány napra is félreállítani az igazságügyi törvények kihirdetését hátráltató Iohannist, az ideiglenes államfő azonnal hatályba léptetheti a Btk. és eljárásjog módosításait, aminek alapján a fellebbviteli tárgyaláson a bírák kénytelenek lesznek felmenteni a PSD vezérét a vádak alól.
Liviu Avram, az ellenzéki hangvételű Adevarul főszerkesztő-helyettese is arra számít, hogy a Dragnea elleni ítélet csak erősíti a PSD eltökéltségét, hogy – a tavaly januári óriástüntetéseket kiváltó, és emiatt visszavont – 13-as számú sürgősségi kormányrendelet mintájára ismét megpróbálkozzék egy azonnal hatályba lépő jogszabállyal módosítani a btk-t, a Dragnea-ügyben szereplő kárnál magasabb küszöbértéket állapítva meg a hivatali visszaélés büntethetősége számára.
A Digi 24 által megszólaltatott Mircea Cărtăarescu író, illetve Cristian Tudor Popescu publicista úgy értékelte: a Dragnea ellen kimondott ítéletnek az ügy jogi vetületein túlmutató üzenete van, mégpedig az, hogy a román igazságszolgáltatás megőrizte függetlenségét, és a politikai befolyás alá vonását célzó, másfél éve tartó "ostrom" ellenére sem sikerült megfélemlíteni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!