
„Dagad” majd a pénztárcánk. Képünk illusztráció
Fotó: Borbély Fanni
A bruttó minimálbér megemeléséről fogadott el határozatot szerdai ülésén a kormány. A döntés értelmében január elsejétől 4050 lej lesz a legkisebb bruttó kereset, és ezt megkapják azok is, akik a jelenlegi minimálbérnél magasabb, de a 4050 lejnél kisebb összeggel vannak alkalmazva.
2024. november 27., 17:292024. november 27., 17:29
Marcel Ciolacu szociáldemokrata párti (PSD) miniszterelnök a kormányülés elején emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi 3700 lejről 4050 lejre nő a bruttó minimálbér 2025. január elsejei hatállyal. Erről már korábban döntött a kabinet a munkáltatókat, a szakszervezeteket és a kormány képviselőit tömörítő háromoldalú egyeztető tanácsban folytatott tárgyalások eredményeként, de a kabinet az erről szóló határozatot csak szerdán hozta meg – írta az Agerpres.
A kormányülés végén Mihai Constantin kormányszóvivő közölte:
Hozzátette, hogy bár csak valamivel több mint 800 ezren vannak bejelentve minimálbéren, a döntés több mint 1,8 millió munkavállalót érint, mert
A törvény szerint ezentúl évente számítják újra a minimálbért, és egy munkavállalót legfeljebb két évig alkalmazhat minimálbérrel a munkaadója, utána meg kell emelnie a fizetését.

Kihirdette szerdán Klaus Iohannis államfő a minimálbér kiszámításának európai uniós irányelvekhez igazított új mechanizmusáról szóló törvényt.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
szóljon hozzá!