
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A lelkész és a hozzátartozók is bemehetnek majd a kórházban haldokló koronavírusos beteghez az új, készülő miniszteri rendelet szerint, mely a temetési szertartásra vonatkozó előírásokat is enyhíti.
2021. április 08., 16:082021. április 08., 16:08
2021. április 08., 16:102021. április 08., 16:10
Többek között azt is előírja majd, hogy a Covid-19 betegségben elhunytak tetemét az eddigi gyakorlattól eltérően nem meztelenül teszik zsákba, hanem a „jóérzésnek eleget téve” felöltöztetik, és ezt a hozzátartozók is ellenőrizhetik.
A tárcavezető elmondta: az egyházi elöljárók valamennyi kérésének eleget tett és még a pénteki nap folyamán megszületik a vonatkozó miniszteri rendelet, mely legkésőbb hétfőn a Hivatalos Közlönyben is megjelenik.
ismertette a sajtóval a módosításokat a miniszter. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mindennek a biztonsági előírások maximális betartásával kell történnie.
A temetési szertartásra vonatkozóan elmondta, hogy ez nem tartozik annyira az egészségügyi minisztérium hatáskörébe, ugyanis a tömegrendezvényekhez hasonlóan a belügyminisztérium szabályozza.
Utólag a Facebook-közösségi oldalon kért elnézést tévedéséért, elismerve, hogy a tavaly április 6-a óta érvényes miniszteri rendelet szerint a koronavírus-fertőzésben elhunyt személyek tetemét ugyan megmossák, de nem vágják le a hajukat, körmüket, nem öltöztetik fel őket, hanem meztelenül zsákba teszik a tetemet.
Azt, hogy az elhunyt fel van öltöztetve, a hozzátartozók is ellenőrizhetik, mondta, a koporsókat azonban az eddigi gyakorlatnak megfelelően továbbra is lezárják a hazaszállítás előtt. Rámutatott, ez egy biztonsági előírás, melyet a temetést lebonyolítók egészségének védelmében hoztak.
Hasonlóan szigorú szabályok lesznek érvényesek a haldoklót meglátogató hozzátartozókra is, mondta a miniszter, hozzátéve, meggyőződésük, hogy ennek meg kell kapnia a szükséges támogatást családja és az egyház részéről.
Az egyházi képviselőkkel való egyeztetés kapcsán Voiculesvu rámutatott: meggyőződése, hogy az egyházaknak nagy szerepe lehet a romániai oltási folyamat sikerességében.

Lazítani készül a bukaresti kormány a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett óvintézkedések temetésekre vonatkozó előírásán, hogy a temetéseket a keresztény hagyományok szerint lehessen lebonyolítani – jelentette be Raed Arafat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!