
Fotó: Kolozs megyei prefektúra
Összesen 7811 nulla kibocsátású járművet helyeztek forgalomba Romániában az idei első félévben – tájékoztatott vasárnap a belügyminisztérium.
2023. szeptember 03., 12:452023. szeptember 03., 12:45
A közlemény szerint ebben az időszakban 4884 gépkocsinak bocsátottak ki zöld rendszámot, így a zöld rendszámmal közlekedő autók száma az országban jelenleg meghaladja a 11 ezret.
A forgalomba helyezett környezetkímélő járművek száma stagnált az első félévben az előző hat hónaphoz képest, amikor 7873 nulla kibocsátású járművet regisztráltak.
– számolt be az Agerpres által idézett minisztérium. A tárca emlékeztetett, hogy a zöld rendszámokat tavaly júniustól vezették be Romániában azzal a céllal, hogy biztosítsák a környezetkímélő járművek láthatóságát a közúti forgalomban, illetve ösztönözzék a az ilyen típusú gépkocsik piaci bevezetését. A minisztérium közölte azt is, hogy a már forgalomba íratott autók tulajdonosai is kérhetnek zöld rendszámot a vonatkozó online platformon.
Huszonnégy óra alatt 293 jogosítványt vont be a rendőrség
A bejelentést megelőző 24 órában 5337 eseményhez riasztották a belügyminisztériumi alkalmazottakat, 3722 esetben a közrend helyreállítása volt a feladatuk – közölte vasárnap a belügyminisztérium. A tájékoztatás szerint a rendőrség 936 lehetséges bűncselekmény ügyében indított vizsgálatot, az esetek 24 százalékában hivatalból. A rendvédelmi szervek az egy nap alatt 180 bűnelkövetőt értek tetten, 29 személy ellen kényszerintézkedést alkalmaztak, és összesen 14 országos vagy nemzetközi körözés alatt álló személyt vettek őrizetbe - olvasható a közleményben. A közlekedési rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzései során a közlekedési rendőrség 293 gépjárművezetői jogosítványt vont be, 108-at alkohol, 28-at pedig drogok vagy más tiltott szerek hatása alatt történő vezetés miatt. Szombaton ugyanakkor a rendőrök és a csendőrök összesen 9403 szabálysértési bírságot szabtak ki 3,7 millió lej értékben.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!