Hirdetés

Egymillió aláírás gyűlt össze a büntetőügyesek nélküli közéletet kampány során

Legalább egymillióan vannak, akik kitiltanák a bűnözőket a közéletből •  Fotó: Pál Árpád

Legalább egymillióan vannak, akik kitiltanák a bűnözőket a közéletből

Fotó: Pál Árpád

1.000.000 aláírás gyűlt össze a határokon belül és kívül a Büntetőügyesek nélküli közéletet elnevezésű polgári kezdeményezés keretében, amellyel a cél alkotmányba foglalni, hogy bűnvádi perben jogerősen elítélt személyek ne tölthessenek be köztisztséget – adta hírül az Agerpres egy keddi sajtótájékoztatóra hivatkozva.

Hírösszefoglaló

2018. augusztus 21., 21:562018. augusztus 21., 21:56

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dan Barna kedden hangsúlyozta, ötszázezer aláírásra van szükség ahhoz, hogy polgári kezdeményezésként terjesszék a parlament elé az alkotmánymódosító tervezetet, de ennél sokkal többet gyűjtöttek.

Idézet
Ma 1.000.000 olyan állampolgár van, aki úgy gondolja, hogy másképp, figyelmesen, felelősséggel kell kormányozni az országot. Együtt erőt képviselünk, együtt meg tudjuk menteni az országot”

– hangoztatta a közlemény szerint Barna.

Hirdetés

A dokumentum rámutat: a kampányban, bel- és külföldön mintegy 5.000 önkéntes működött közre, akiknek gyakran a rendőrséggel, csendőrséggel vagy a hatalmukat az aláírásgyűjtés megakadályozására használó polgármesterekkel is meg kellet küzdeniük.

„1.000.000 aláírást gyűlt össze, ami azt jelenti, hogy ezt a témát nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Akármi is lesz ezután, ezt a mai győzelmet senki sem veheti el tőlünk” – fogalmazott Mihai Badea ügyvéd, a kezdeményező bizottság elnöke.

Az 1999/189-es törvény értelmében, ahhoz, hogy egy alkotmánymódosító polgári kezdeményezés érvényes legyen, a Hivatalos Közlönyben történő megjelenéstől számított hat hónapon belül legalább 500.000 támogató aláírást kell gyűjteni úgy, hogy azok közül legalább 20.000 az ország 21 különböző megyéjéből származzon.

Bár csak 20 megyében és Bukarestben kellett volna legalább 20.000 aláírást gyűjteni, a büntetőügyesek nélküli közéletet kampány ezt 23 helyen teljesítette, mégpedig  Arad, Fehér, Argeş, Bacău, Bukarest, Bihar, Brassó, Kolozs, Konstanca, Dolj, Galac, Hunyad, Iaşi, Ilfov, Máramaros, Maros, Neamţ, Prahova, Szeben, Suceava, Temes, Tulcea és Vaslui megyében.

Az alkotmánymódosítás kezdeményezői a következő bekezdéssel egészítenék ki az alaptörvény 37. cikkét: „Nem választhatók meg a helyi közigazgatásba, képviselőházba, szenátusba és államelnöki tisztségbe olyan állampolgárok, akiket szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, amíg valamilyen ok miatt az ítélet hatásai meg nem szűnnek”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Fájdalmas gyógyulás: Bolojan szerint hatásos volt az államnak a „kezelés”

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint az idei év első öt hónapjának költségvetési adatai azt mutatják, hogy a múlt év ugyanezen időszakához képest több mint 40 százalékkal, 64 milliárd lejről 36 milliárd lejre csökkent a deficit.

Fájdalmas gyógyulás: Bolojan szerint hatásos volt az államnak a „kezelés”
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Kormányalakítás: RMDSZ-es szavazatokra támaszkodna a PSD magyarellenes craiovai polgármestere

A Szociáldemokrata Párt (PSD) craiovai polgármestere, Lia Olguța Vasilescu szerint elegendő parlamenti támogatás állhat össze egy Sorin Grindeanu által vezetett, egyszínű PSD- kormány mögött – akár az RMDSZ szavazataival is.

Kormányalakítás: RMDSZ-es szavazatokra támaszkodna a PSD magyarellenes craiovai polgármestere
2026. június 27., szombat

Medvecsaláddal találkozott egy apa és lánya a Csukás-hegységben

Kellemetlen, de szerencsésen végződő találkozása volt szombaton két turistának – egy apának és lányának – a Csukás-hegységben.

Medvecsaláddal találkozott egy apa és lánya a Csukás-hegységben
2026. június 27., szombat

Trópusi kánikula jön a jövő héten

Figyelmeztetéseket adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat a kánikula miatt. Vasárnap reggeltől 16 megyében vörös riasztást lép életbe, hétfőtől szerdáig pedig az ország területének háromnegyed részére rendeltek el harmadfokú riasztást.

Trópusi kánikula jön a jövő héten
Trópusi kánikula jön a jövő héten
2026. június 27., szombat

Trópusi kánikula jön a jövő héten

Hirdetés
2026. június 26., péntek

Német titkosügynök? Magyarbérenc? Román politikusok célkeresztjében a jobbközép kormányfőjelölt

Alig telt el néhány óra azután, hogy a kormányzó jobbközép pártok (PNL, USR és az RMDSZ) Siegfried Mureșan személyében önálló miniszterelnök-jelölttel rukkoltak elő, többen máris azzal vádolják az EP-képviselőt, hogy idegen érdekek szolgálatában áll.

Német titkosügynök? Magyarbérenc? Román politikusok célkeresztjében a jobbközép kormányfőjelölt
2026. június 26., péntek

Azt hitte, de közben mégsem: Nicușor Dan a PNL-re mutogat

Nicușor Dan elnök közölte, hogy a pártok visszatértek a „politikai patthelyzethez”, miután a PNL kedden még kötelezettséget vállalt egy kisebbségi PSD-kormány megszavazására, ám később megváltoztatta az álláspontját.

Azt hitte, de közben mégsem: Nicușor Dan a PNL-re mutogat
2026. június 26., péntek

Német mintára készülhet a digitális pénztárcánk

Románia a német technológiai megoldást alkalmazza az európai digitális pénztárca saját verziójának kifejlesztéséhez. Az Európai Unió tagállamaként az országnak 2026 decemberéig kötelezően implementálnia kell a digitális tárcát.

Német mintára készülhet a digitális pénztárcánk
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében

2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében
2026. június 26., péntek

Szabotázst kiált a PSD: ez nem tárgyalás, ez rosszhiszeműség

A PNL, az USR, valamint az RMDSZ szabotálja a kormányalakítást, és folyamatosan új feltételeket találnak ki pozícióik megőrzéséért – szögezte le pénteki közleményében a PSD.

Szabotázst kiált a PSD: ez nem tárgyalás, ez rosszhiszeműség
Hirdetés
Hirdetés