
Bolojan ismételten leszögezte: pártja nem fog többé koalícióra lépni a szociáldemokratákkal
Fotó: Gov.ro
A jelenlegi kormány bukása esetén egy demokratikus pólus létrehozása lehet az egyik alternatíva a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára Ilie Bolojan miniszterelnök szerint.
2026. április 30., 08:272026. április 30., 08:27
2026. április 30., 08:292026. április 30., 08:29
Ilie Bolojan a köztelevíziónak adott szerda esti interjúban beszélt erről. Ismételten úgy vélekedett, hogy a jelenlegi politikai és kormányválságért a Szociáldemokrata Párt (PSD) tehető felelőssé, amelynek a vezetősége mindezzel tulajdonképpen „saját magát akarja menteni”.
A kormányfő újfent hangsúlyozta, hogy ha a parlament megszavazza a PSD és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványát és a jelenlegi kormány megbukik,
Ebben a helyzetben az egyik alternatívát egy „modernizációs pólus” létrehozása jelentheti, „amelyet szélsőséges esetben akár ellenzékből is ki lehet építeni” – tette hozzá, de arról nem kívánt beszélni, hogy mely alakulatok részvételével látja kivitelezhetőnek ezt. „Előbb jussunk el oda” – jelentette ki az Agerpres szerint.

A Románok Egyesüléséért Szövetség és a kormányból frissen kilépett Szociáldemokrata Párt (PSD) benyújtotta az Ilie Bolojan vezette kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványt – jelentette be George Simion, az AUR elnöke.
„Ha a romboláson dolgozók az ország érdekeit tartanák szem előtt és nem a saját érdekeiket, előálltak volna egy megoldással” – fogalmazott, hozzátéve, hogy más országokban a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor a kormány megbuktatását kezdeményezőknek elő kell terjeszteniük egy javaslatot is a helyzet megoldására. A PSD és az AUR közösen készítette elő és nyújtotta be a bizalmatlansági indítványt, arról azonban nem beszélnek, hogy mi fog történni a kormány megbuktatása után, ami nincsen rendjén – magyarázta Bolojan.

Ilie Bolojan hétfő este azzal vádolta meg a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy felrúgta a közösen kialkudott megállapodásokat, és „szétrobbantotta a kormányzást”.
A miniszterelnököt az interjúban faggatták az államfő mediátori szerepe kapcsán is. rákérdeztek, hogy elvárta volna-e a politikai stabilitás melletti határozottabb fellépést Nicușor Dan részéről.
akik betartják a megállapodásaikat, tisztában vannak az adott helyzet tétjével, és reagálnak a racionális érvekre. „Az ilyen emberekkel ez működik. Az olyan emberekkel azonban, akiknek mások az érdekei, akik nem tartják tiszteletben a partnereiket és a megállapodásaikat, akik egyet mondanak, és mást tesznek, nehéz eredményt elérni racionális és logikus lépésekkel” – fogalmazott.

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Hozzátette, azt, hogy az államfő vagy bárki más miként tesz eleget a feladatainak egy adott helyzetben, saját stílusa és az intézményi korlátok határozzák meg.
hogy amikor majd nem leszek tisztségben, emelt fejjel állhassak meg a szomszédom vagy a barátom előtt, mert tudom, hogy azt tettem, amit kell, nem ami jól mutat” – szögezte le Ilie Bolojan.

Nehezen képzelhető el, hogy az Ilie Bolojan vezette kisebbségi kormány hosszú életű lesz – állapította meg a Krónikának Ioan Stanomir politológus. A Bukaresti Egyetem alkotmányjogásza szerint a PSD a koalíció létrejöttétől kétszínű magatartást tanúsított.

Mindkét oldalnak megvan a felelőssége a jelenleg kialakult romániai belpolitikai válságban – jelentette ki a Krónikának Barabás T. János elemző.

Recesszió, befektetésre nem ajánlott „bóvli” kategória annak minden lehetséges következményeivel – ilyen súlyos következményekkel járhat Nagy Bálint Zsolt közgazdász szavai szerint a kormányválság.
Tisztázni kell végre a 2024-es elnökválasztás eredményének állítólagos orosz befolyás miatti érvénytelenítésének körülményeit – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az államfői hivatal mindmáig késlekedő jelentése kapcsán.
Európa-párti kormányt ígér Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, aki ugyanakkor még mindig nem rendelkezik a szükséges parlamenti többséggel ahhoz, hogy kormánya meg is kapja a bizalmat és hivatalba léphessen.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) továbbra is a legnépszerűbb romániai párt – derül ki a CURS közvélemény-kutató friss felméréséből.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kitart a parlamentben tartandó bizalmi szavazásig, még akkor is, ha jelenleg nem rendelkezik a szükséges 233 szavazattal – jelentette kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelölttel szemben.
Călin Georgescu „küldetése” többek között George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének „leleplezése” volt – legalábbis ez derül ki egy kedden kiszivárogtatott hangfelvétel leiratából.
Az AUR képviselői nem vesznek részt a kijelölt miniszterelnök, Siegfried Mureșan által javasolt kormányról szóló bizalmi szavazáson, mivel a PSD is bejelentette, hogy nem támogatja az új kormányt – jelentette ki Dan Tănasă, az AUR képviselője hétfőn.
29 házkutatást és 30 előállítási parancsot hajtott végre a rendőrség kedden azon büntetőügy keretében, amely a szeptember 15-i, a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren szervezett tüntetés során bekövetkezett erőszakos incidensekkel kapcsolatos.
Akár két éven belül létrejöhet egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) alkotta kormány – jelentette ki Sorin Grindeanu, a PSD elnöke.
szóljon hozzá!