A pénzügyminisztérium közlése szerint ez a verzió már az Euro 3-as és 4-es szenynyezéskibocsátási követelményeknek megfelelõ jármûveknél is figyelembe veszi a szén-dioxid-kibocsátást, az új, ezért hosszabb élettartamú, így várhatóan hosszabb ideig szennyezõ gépkocsik esetében pedig nagyobb összegeket állapít meg, mint a régebbi jármûveknél. A januárban kidolgozott változathoz képest azonban az új autókra vonatkozóan még így is csökkennek, míg a régebbi, nagyobb mértékben szennyezõ jármûveknél nõnek a díjak. Ama Euro 3-as autók tulajdonosai, akiknek jármûvük mûszaki bizonylatában nem szerepel az autó szén-dioxid-kibocsátása, két változat közül választhatnak: amellett döntenek, hogy a gépjármû-bejegyzési hatóság (RAR) állapítsa ezt meg – ez többletköltséggel jár –, vagy elfogadják, hogy az egyéb szennyezõ anyagok kibocsátása alapján számítsák ki a környezetvédelmi illetékké átkeresztelt adót. Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter szerint az új változatot elsõ olvasatban a kormány hétfõi ülésén terjesztik a kabinet elé. A regisztrációs adó 2007. január 1-jén lépett életbe, ám az EB jelezte: mivel diszkriminatív a többi EU-tagállamban vásárolt használt gépkocsikkal szemben, ellentétes a közösségi joggal, ezért büntetõeljárást helyezett kilátásba.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.