
Vannak arra vonatkozó információim, hogy külföldről is finanszírozták az augusztus 10-ei tiltakozó akciót – nyilatkozta vasárnap este az Antena 3 televízió műsorában Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
2018. szeptember 10., 11:592018. szeptember 10., 11:59
A politikus szerint az erre vonatkozó bizonyítékokat ezen a héten teszik közzé.
„Éppen elég bizonyítékunk van ahhoz, hogy államcsíny-kísérletről beszélhessünk, amelyet külföldi pénzekből is támogattak” – jelentette ki Dragnea. A kormányzó alakulat vezetője ismét meggyőződését fejezte ki, miszerint az államhatalmi szervek „semmilyen hibát nem követtek el” abban, ahogyan az eseményeket kezelték.
A PSD elnöke hozzátette: egy ilyen jogszabály „helyrehozná azt a katasztrófát, amit az okozott, hogy a titkosszolgálatok beavatkoztak az igazságszolgáltatásba”. „Nekem, és nekünk, mint pártnak, az amnesztia ötlete nem egy jogi illúzió” – idézte az Agerpres hírügynökség Dragneát.
A PSD elnöke azt várja a kormánytól, hogy gyorsítsa fel azt a folyamatot, amelyik eltörli a titkosszolgálatok és más intézmények között kötött protokollumok hatását, és „teremtse meg az ártatlan polgároknak a lehetőséget, hogy ne szenvedjenek tovább a romániai boszorkányüldözés következtében, a bírák pedig szabadon bíráskodhassanak”.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!