
Liviu Dragnea (archív)
Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
A decentralizáció a Szociáldemokrata Párt (PSD) választási programjának fontos része, és a minisztereknek kötelező feladat ez irányban dolgozni – jelentette ki csütörtökön Focşani-ban Liviu Dragnea, a PSD elnöke.
2018. március 30., 09:052018. március 30., 09:05
'A minisztereknek tudomásul kell venniük, hogy amikor elfogadták kinevezésüket, felvállaltak egy kormányprogramot is, amelyben főhelyen szerepel a decentralizáció. Márpedig én azt nem fogom innentől kezdve elfogadni, hogy a minisztérium tisztségviselői mindenféle anyagokat tegyenek eléjük, amiben azt magyarázzák, hogy miért nem lehet ezt megcsinálni. Két nagyon egyszerű eset létezik:
(...) Én meg vagyok győződve arról, hogy minden miniszter megértette, hogy nem lehet tovább játszadozni a decentralizációval” – nyilatkozta az Agerpres szerint Dragnea.
A nagyobbik kormánypárt vezetője csütörtök este egy több mint háromórás vitán vett részt ebben a témában a Victoria palotában Viorica Dăncilával és kabinetje néhány miniszterével.
Jelen voltak többek között Paul Stănescu és Graţiela Gavrilescu kormányfőhelyettesek, valamint Olguţa Vasilescu, Carmen Dan, Eugen Teodorovici, Valentin Popa, George Ivaşcu, Petre Daea és Ioana Bran miniszterek.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!