
Liviu Dragnea (archív felvétel)
Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök közölte, ismertetni fog a napokban egy „hazugságot”, amelyet hivatalos úton közvetítettek Romániából az Európai Bizottságnak (EB).
2018. január 26., 13:142018. január 26., 13:14
2018. január 26., 13:152018. január 26., 13:15
Azt kérdezték Dragneától az újságírók a PSD országos végrehajtó bizottságának pénteki ülése előtt, miként vélekedik az EB figyelmeztetéseiről, illetve arról, hogy az európai hivatalosságok közölték, kellőképpen tájékozottak a romániai helyzettel kapcsolatban – számolt be az Agerpres.
Úgy vélem, számunkra és az EB számára is fontos, hogy az igazságon és korrekt tájékoztatáson alapuló kapcsolatunk legyen” – fogalmazott Dragnea.
A pártelnök hozzátette, nem tudja, hogy az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében készülő újabb jelentésbe belefoglalják-e majd a Románia és az EB között az igazságügyi törvények, a büntető törvénykönyv módosításai és a büntetőügyes miniszterek kapcsán adódott nézeteltéréseket.

A Lengyelországgal szemben is beindított jogsértési eljárást fontolgat az Európai Bizottság Románia ellen az igazságügyi törvények módosítása miatt az EUObserver szerint.
Jean-Claude Juncker EB-elnök és Frans Timmermans első alelnök közös nyilatkozatban közölte szerdán, hogy az EB aggodalommal figyeli a romániai fejleményeket, és az igazságügyi törvények módosításainak újbóli megfontolására kéri a parlamentet.
Liviu Dragnea képviselőházi és Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök közös levélben válaszolt az EB-hivatalosságok nyilatkozatára, hangsúlyozva, hogy Junckert és Timmermanst tévesen tájékoztatták az igazságügyi törvények vitájának átláthatóságát illetően.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!