Hirdetés

Dragnea „sorosozott", ellenőrzik a civil szervezeteket

A Romániában közhasznúnak nyilvánított civil szervezetek ellenőrzését helyezte kilátásba Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán az Agerpres hírügynökség.

Krónika

2017. január 25., 13:012017. január 25., 13:01

2017. január 25., 17:302017. január 25., 17:30

Dragnea az Antena 3 hírtelevíziónak szerda este adott interjúban kijelentete: a kormánynak alaposan meg kell vizsgálnia, hogy a közhasznúnak nyilvánított nem kormányzati szervezetek közül hány minősül valóban közhasznúnak, és mire költik forrásaikat, hiszen ezek a szervezetek közpénzeket is felhasználnak.

A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikus szerint rengeteg „tisztességes, becsületes\" civil szervezet alakult Romániában, de elképzelhetőnek nevezte, hogy olyanok is vannak köztük, amelyek a törvényesség határán, a közhasznúság elveit megsértve működnek. Dragnea a műsorban konkrétan Soros György és az általa finanszírozott szervezetek ellen emelt kifogást.

„Ez az ember, aki talán már a 90-es évektől kezdődően különböző szervezeteket hozott létre Romániában, csak a rosszat finanszírozta: az általa pénzelt akciók sosem váltak hasznára Romániának\" – jelentette ki a vezető kormánypárt elnöke.

Az MTI emlékeztet: a decemberi parlamenti választásokon győztes PSD elnöke a kampányban is többször támadta a magyar származású amerikai üzletember hálózatának romániai tevékenységét, politikai ellenfelét, az akkori szakértői kormányt vezető Dacian Cioloș miniszterelnököt pedig azzal vádolta, hogy a román érdekek szolgálata helyett Brüsszel és a Soros-birodalom utasításait hajtja végre.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

A felelőtlenség csúcsának tartja a bizalmatlansági indítvány belebegtetését a PNL első alelnöke

A felelőtlenség csúcsának tartja Ciprian Ciucu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a kormány megbuktatásáról döntött.

A felelőtlenség csúcsának tartja a bizalmatlansági indítvány belebegtetését a PNL első alelnöke
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Eggyel kevesebb iratot kérnek ezentúl a személyi igazolvány cseréjekor

Megkönnyítik a személyi igazolvány cseréjét a lakosság számára – jelentette be Oana Gheorghhiu miniszterelnök-helyettes.

Eggyel kevesebb iratot kérnek ezentúl a személyi igazolvány cseréjekor
2026. április 27., hétfő

Több mint hetven településen okozott károkat a heves szél, több erdélyi megye is érintett

Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb tragédia Vaslui megyében, Huszvárosban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfire, aki életét vesztette.

Több mint hetven településen okozott károkat a heves szél, több erdélyi megye is érintett
2026. április 27., hétfő

A PSD és az AUR közös bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen

A kormánykoalícióból kilépett Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közösen nyújt be bizalmatlansági indítványt az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

A PSD és az AUR közös bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Közel harminc házat érintett a tűzvész Vrancea megyében – A miniszterelnök kormánytámogatást ígér

Közel harminc házat érintett egy vasárnap reggel a Vrancea megyei Soveja községhez tartozó Rucăreni településen kitört tűzvész; az épületek mintegy fele porig égett, összesen több mint 300 embert evakuáltak.

Közel harminc házat érintett a tűzvész Vrancea megyében – A miniszterelnök kormánytámogatást ígér
2026. április 27., hétfő

Bolojan: kilenc törvényt kell elfogadni ahhoz, hogy Románia megkapjon 10 milliárd eurónyi uniós támogatást

Ilie Bolojan miniszterelnök arra kérte a parlamentet, hogy fogadjon el kilenc új törvényt, hogy Románia megkaphassa az európai uniós újjáépítési program (PNRR) keretében neki járó10 milliárd eurót.

Bolojan: kilenc törvényt kell elfogadni ahhoz, hogy Románia megkapjon 10 milliárd eurónyi uniós támogatást
2026. április 27., hétfő

Drónincidens: a védelmi miniszter szerint a haderőnek alkalmazkodnia kell az új hadviselési módszerekhez

A szombati és vasárnapi drónincidensek nyomán Románia védelmi rendszerének alkalmazkodnia kell az új háborús forgatókönyvekhez – jelentette ki Radu Miruță védelmi miniszter.

Drónincidens: a védelmi miniszter szerint a haderőnek alkalmazkodnia kell az új hadviselési módszerekhez
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Szakértő a Krónikának: Nicușor Dan felelőssége újrateremteni a politikai egyensúlyt Romániában

Nehezen képzelhető el, hogy az Ilie Bolojan vezette kisebbségi kormány hosszú életű lesz – állapította meg a Krónikának Ioan Stanomir politológus. A Bukaresti Egyetem alkotmányjogásza szerint a PSD a koalíció létrejöttétől kétszínű magatartást tanúsított.

Szakértő a Krónikának: Nicușor Dan felelőssége újrateremteni a politikai egyensúlyt Romániában
2026. április 26., vasárnap

Mindig gyanús, ha valami túl olcsó! – figyelmeztet a belügyminisztérium

A hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára – figyelmeztetett a belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján.

Mindig gyanús, ha valami túl olcsó! – figyelmeztet a belügyminisztérium
2026. április 26., vasárnap

PNL-politikus: nem feltétlenül kell bizalmat kérnie egy kisebbségi Bolojan-kormánynak a parlamentben

A PNL képviselőházi frakcióvezetője, Gabriel Andronache szerint a 45 napos átmeneti időszak lejárta után a parlamentben nem a teljes kormányról tartanak bizalmi szavazást, hanem az új miniszterjelöltekről döntenek a képviselők és szenátorok.

PNL-politikus: nem feltétlenül kell bizalmat kérnie egy kisebbségi Bolojan-kormánynak a parlamentben
Hirdetés
Hirdetés