Hirdetés

Drága „mulatság”: jó esetben „csak” kétmillió dollárba került a román államnak a két drón lelövése

drón

Drága. A román F-16-osokra felszerelt rakéták közül az olcsóbbik is közel egymillió dollárba kerül, míg egy Sahid drón legfeljebb 50 ezerbe

Fotó: Román légierő

Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.

Balogh Levente

2026. július 25., 11:552026. július 25., 11:55

Mint az a vizsgálatokból kiderült, a pénteken Buzău megye fölött lelőtt drón egy orosz Sahid-2 – orosz elnevezéssel Gerany – drón volt, amelyet eredetileg Iránban gyártottak, de a licenc megvásárlása után Oroszországban és elindult a sorozatgyártása.

Egy ilyen katonai eszköz meglehetősen olcsó: nagyjából 35 ezer dollárba kerül, vagyis igencsak költséghatékony, különösen, ha tömegesen vetik be, ahogy azt az orosz haderő is teszi.

Hirdetés

Eközben az ellenük bevetett F-16-os vadászgépek jóval több pénzt „égettek el”.

korábban írtuk

Huszonnégy órán belül a második drónt lőtték le Romániában
Huszonnégy órán belül a második drónt lőtték le Romániában

Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.

A román légierő kétfajta rakétát rendszeresített az amerikai gyártású F-16-osokra: 2024-ben 186 közép-hatótávolságú AIM-120 AMRAAM levegő-levegő rakéta, valamint 299 rövid hatótávolságú AIM-9X SIDEWINDER levegő-levegő rakéta beszerzéséről írt alá szerződést

Az AIM-120 AMRAAM (Advanced Medium-Range Air-to-Air Missile) alapegységköltsége az amerikai hadsereg szokásos „flyaway” szerződései esetén általában körülbelül 1 millió és 1,2 millió dollár között mozog.

A rakétánkénti összköltség azonban jelentősen megnő (gyakran 1,8 millió és 3,1 millió dollár fölé emelkedik), ha a beszerzés a Foreign Military Sales (FMS) program keretében történik,

amely magában foglalja a hordozókat, az irányítóegységeket, a pótalkatrészeket és a támogató szoftvereket is.

A Sidewinder jóval olcsóbb: az amerikai hadsereg számára történő alapszintű beszerzés esetén körülbelül 400 000–500 000 dollár.

korábban írtuk

Románia légterében lőtt le egy drónt egy román F-16-os vadászgép
Románia légterében lőtt le egy drónt egy román F-16-os vadászgép

A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.

A külföldi katonai értékesítési csomagok és a program teljes költségei – amelyek magukban foglalják az irányítóegységeket, a gyakorló lövedékeket, a pótalkatrészeket és a logisztikai támogatást – azonban gyakran meghaladják az 1 millió dollárt szállított rakétánként.

A beszámolók szerint pénteken Sidewinder rakétát vetettek be a Sahid drón ellen, míg a szombati akció kapcsán nem pontosították, mivel lőtték le a drónt.

Ha feltételezzük, hogy szombaton is ilyent vetettek be, akkor nagyjából kétmillióba került a drónok lelövése.

Ha esetleg a fedélzeti gépágyút vetették be, akkor természetesen sokkal olcsóbb.

Amihez még hozzáadódik, hogy egy F-16-os vadászgép bevetése óránként 22-27 ezer dollárba kerül, ennyit kóstál az üzemanyag és az alkatrészek kopása.

Vagyis míg az oroszok legtöbb 100 ezer dollárt költöttek a két drónra, addig a kilövésük ára a kétmillió dollárt is meghaladhatja.

Ukrajnában már részben megoldották ezt a problémát: a kis méretű, és meglehetősen hatékony Sting drónelhárító drónok kifejlesztése az ő oldalukra billentette az ár-érték arányt, egy ilyen eszköz ugyanis nagyjából 2100 dollárba kerül.

Nem véletlen, hogy Románia – amely egyre gyakrabban szembesül azzal, hogy orosz drónok hatolnak be a légterébe – tárgyalásokat kezdett Kijevvel a drónok gyártását célzó együttműködésről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Huszonnégy órán belül a második drónt lőtték le Romániában

Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.

Huszonnégy órán belül a második drónt lőtték le Romániában
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Több mint egymillió közalkalmazottat érintő törvénytervezetről kezdik újra a pártközi egyeztetéseket

Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.

Több mint egymillió közalkalmazottat érintő törvénytervezetről kezdik újra a pártközi egyeztetéseket
2026. július 24., péntek

Komoly kiberbiztonsági kockázatokkal járhat az ingyenes nyilvános wifi használata

Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Komoly kiberbiztonsági kockázatokkal járhat az ingyenes nyilvános wifi használata
2026. július 24., péntek

Csillagászati összegű bírságot rótt ki egy miniszterre az egyik állami hatóság

Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).

Csillagászati összegű bírságot rótt ki egy miniszterre az egyik állami hatóság
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Románia légterében lőtt le egy drónt egy román F-16-os vadászgép

A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.

Románia légterében lőtt le egy drónt egy román F-16-os vadászgép
2026. július 24., péntek

Három fegyvergyári vezetőt is őrizetbe vett a korrupcióellenes ügyészség

Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.

Három fegyvergyári vezetőt is őrizetbe vett a korrupcióellenes ügyészség
2026. július 24., péntek

Újabb hajó rongálódott meg a román partok közelében, akna vagy drón lehet a ludas

Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.

Újabb hajó rongálódott meg a román partok közelében, akna vagy drón lehet a ludas
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

A román állampolgárok 178 országba utazhatnak vízummentesen

A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.

A román állampolgárok 178 országba utazhatnak vízummentesen
2026. július 23., csütörtök

Bolojan: jövő héten újraindulhat a kataszteri hivatal rendszere a súlyos kibertámadás után

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.

Bolojan: jövő héten újraindulhat a kataszteri hivatal rendszere a súlyos kibertámadás után
2026. július 23., csütörtök

Új választható tantárgyak, módosuló felvételi a láthatáron

Változások várhatóak a 2026-2027-es tanévben: új választható tantárgyakat vezethetnek be és módosulhat a középiskolai felvételi. Ugyanakkor vita övezi a hittan jegyekkel való értékelését.

Új választható tantárgyak, módosuló felvételi a láthatáron
Hirdetés
Hirdetés