Csütörtökön dönt a parlament együttes ülése a felelősségvállalással elfogadandó törvényjavaslatokról

•  Fotó: Cdep.ro

Fotó: Cdep.ro

Együttes plénumra ül össze a parlament két háza csütörtökön délben, amikor a kormány felelősségvállalással tervez hatályba léptetni három törvénytervezetet.

Hírösszefoglaló

2019. december 11., 19:302019. december 11., 19:30

Az ütemterv szerint a kormány elsőként azért a jogszabályért vállal felelősséget, amely 2020-ra biztosítja a bíróságok és ügyészségek megfelelő működését.

A második ülésen a személyszállítást szabályozó törvényt módosító tervezetért, a harmadikon pedig a 2020-as költségvetési kiadások keretösszegét leszögező tervezetért fog felelősséget vállalni a kabinet.

A három tervezethez csütörtökön délelőtt 10 óráig nyújthatnak be módosító javaslatokat a parlamenti képviselők.

A PSD-s szenátusi alelnök, Robert Cazanciuc bejelentette, hogy kérni fogja a kormánytól a bíróságok és ügyészségek jó működését lehetővé tevő jogszabálytervezet visszavonását, tekintve, hogy ez a kérdés már megoldódott azáltal, hogy a szenátus döntő házként szerdán elfogadta azt a tervezetet, amelynek értelmében 2022. január elsejéig elhalasztják a bírák és ügyészek előzetes nyugdíjba vonulásáról szóló törvény hatályba lépését.

A kormány kedd esti ülésén fogadta el azokat a törvénytervezeteket, amelyeket parlamenti felelősségvállalással kíván hatályba léptetni – közölte szerdán a miniszterelnöki kancellária vezetője, Ionel Dancă.

A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján Dancă megerősítette, hogy az igazságügyi törvényeket módosító, a megyén belüli utasszállítást szabályozó, 2019/51-es sürgősségi kormányrendeletet módosító, illetve a költségvetési keretszámokról és stratégiáról szóló törvényt kívánja felelősségvállalással elfogadni a Ludovic Orban vezette kabinet.

Az alkotmány lehetővé teszi 114-es cikkelyében, hogy a kormány felelősséget vállaljon a képviselőház és a szenátus együttes plénuma előtt egy program, egy általános politikai nyilatkozat vagy egy törvénytervezet ügyében.

Amennyiben az illető program, politikai nyilatkozat vagy törvénytervezet felolvasása után 3 napon belül bizalmatlansági indítványt nyújtanak be és azt a parlament megszavazza, a kormány megbukik.

Ha a kormányt nem váltják le, vagy nem kerül sor bizalmatlansági indítvány benyújtására, akkor a tervezet, amelyért a felelősségvállalás történt, elfogadottá válik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát