
Traian Băsescu és Mircea Geoană (archív)
Választási csalással segítették elő 2009-ben Romániában az akkor tisztségben lévő Traian Băsescu államfő újraválasztását – így foglalt állást hétfőn szavazattöbbséggel elfogadott határozatában a bukaresti parlament.
2018. február 12., 22:352018. február 12., 22:35
A két kamara együttes ülése a szociálliberális kormánytöbbség szavazataival fogadta el a 2009-es elnökválasztást vizsgáló parlamenti különbizottság jelentését, amely bűnszövetkezet létrehozásával, az elnökválasztás kimenetelét eldöntő választási csalás megszervezésével vádolja Băsescut és az országot akkor irányító, Emil Boc vezette jobboldali kormányt.
A különbizottság jelentése szerint az elnöki hivatal és a Boc-kormány átfogó, összehangolt akciótervvel készítette elő a választási csalást. A testület állítását egyebek mellett azzal támasztotta alá, hogy a voksolás előtt néhány hónappal Traian Băsescu államfő felmentette tisztségéből a szociáldemokrata belügyminisztert, akinek utódja pedig lecserélte a szociáldemokraták 20 megyei prefektusát. A prefektusoknak jelentős szerepük van a voksolás megszervezésében.
A különbizottság azt is gyanúsnak találta, hogy a második forduló éjszakáján a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetői és Laura Codruța Kövesi akkori legfőbb ügyész Gabriel Oprea volt belügyminiszter lakásán találkoztak.
A kormánykoalíció nem azért alakított különbizottságot a csaknem egy évtizeddel korábbi elnökválasztás kivizsgálására, hogy igazságot szolgáltasson akkori elnökjelöltjének, a PSD-ből azóta kizárt Mircea Geoanának. A parlamenti vita tanúsága szerint a cél az volt, hogy a titkosszolgálatok és a vádhatóság összefonódására, a politikai döntéseket háttérből befolyásoló úgynevezett „párhuzamos állam” működésére találjanak bizonyítékokat.
A jelenleg ellenzéki szenátorként politizáló Băsescu azt mondta: nem volt szüksége a „párhuzamos államra” ahhoz, hogy legyőzze Geoanát, és szerinte az ellenfelét támogató médiatrösztök álltak össze bűnszövetkezetté.
A parlamenti határozatnak nincsenek közvetlen büntetőjogi következményei. A dokumentum leszögezi: a legfőbb ügyészségen múlik, hogy a bizottság következtetései alapján eljárást indít-e a volt államfő ellen.
A 2009-es elnökválasztás második fordulójában a hivatalban lévő Traian Băsescu államfő úgy szerezte meg második ötéves mandátumát, hogy alig több mint fél százalékponttal, 70 ezer szavazattal múlta felül ellenfelét, Mircea Geoană szociáldemokrata pártelnököt, miközben az érvénytelen szavazatok száma megközelítette a 140 ezret.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!