
Állandó koalíció? Ciolacu szerint marad a PNL és a PSD közötti szövetség
Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook
Ha államfővé választják, nem feltétlenül a saját pártjából származó politikust kér fel kormányalakításra, a jelenlegi állás szerint a parlamenti választásokat követően is fennmarad a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti koalíció – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke.
2024. augusztus 28., 10:342024. augusztus 28., 10:34
A politikus kedden este a Gândul.ro hírportálon sugárzott interjúban többek között arról beszélt, hogyan készül az államfői tisztségre, és milyen lesz a viszony a koalíciós partnerek között.
Ciolacu úgy vélekedett, hogy az elkövetkező időszakban
„A hatalmat meg kell osztani, különösen a következő években” – mondta, kijelentve: ha megválasztják, „nem feltétlenül” PSD-s miniszterelnököt kér fel kormányalakításra.
Megjegyezte: az, hogy kit kér fel kormányalakításra, azon múlik, hogyan szavaznak az emberek az idei parlamenti választáson.

Nem zárja ki Mihai Tudose, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata párt (PSD) európai parlamenti képviselője, hogy a választásokat követően alakulata koalíciót kössön a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).
Azt is megjegyezte, hogy a népszerűségi mutatók jelenlegi állása szerint a választások után is fennmarad a PSD és a PNL közötti koalíció.
Kifejtette:
Ciolacu emlékeztetett: a kongresszuson elmondott beszédében nem említett neveket, hangsúlyozva, hogy a PSD ülése után Nicolae Ciucă PNL-elnök „közvetlenül támadta” őt.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) „nem hagyja cserben a kormányt”, bármi történjék is a Szociáldemokrata Párttal (PSD) alkotott koalícióban – jelentette ki Nicolae Ciucă, a PNL elnöke.
A Ciucával fennálló viszonya kapcsán elmondta, nem barátok, de kölcsönösen tisztelik egymást, igaz, Ciucă csalódást is okozott neki.
Hozzátette, Ciucát nem igazán tartja jobboldali politikusnak, Klaus Iohannis államfőt pedig szerinte nem érdekelni a miniszterelnöki tisztség, „mert az munkával jár”.
Mindazonáltal kijelentette: meggyőződése, hogy a koalíció nem bomlik fel.
Simion: kizárt, hogy Ciucával és Ciolacuval közösen kormányra lépjek
George Simion AUR-elnök kizárt dolognak tartja, hogy a parlamenti választások után részt vegyen egy Nicolae Ciucával és Marcel Ciolacuval közös kormányban.
„Ha eddig még nem lett volna világos: kizárt dolog, hogy Ciucával és Ciolacuval közösen kormányra lépjek. Szövetségre csak a románokkal lépek!” – írta kedden a Facebookra a Románok Egyesüléséért Szövetség vezetője.
Korábban Dan Tanasă AUR-os képviselő is reagált a Mihai Tudose PSD-s európai parlamenti képviselő kijelentéseire, miszerint nem zárja ki az AUR-ral való szövetkezést a parlamenti választások után.
„Hallottam Mihai Tudose kijelentését, hogy nem zárja ki az AUR-ral való szövetséget. Amit Tudose nem ért, az az, hogy az AUR már szövetségben van a románokkal. Az AUR az egyetlen párt, amely valódi ellenzékben van a PNL-vel és a PSD-vel szemben, és ez ezután is így lesz. Mi vagyunk az egyetlenek, akik véget vethetünk ennek a katasztrofális kormánynak. A románok segítségével olyan hazafias kormányt hozhatunk létre, amely az országért küzd, nem pedig ellene” – írta Dan Tanasă Facebook-bejegyzésében.
Marcel Ciolacu szociáldemokrata elnök kedden kijelentette, kizárja az AUR-ral való együttműködés lehetőségét, bár úgy véli, hogy a parlamenti választások utáni időszakban a hatalom nem lehet egy ember vagy egy párt kezében.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!