Hirdetés

Cáfolt, de lappangó feszültségek a szociáldemokratáknál

Sorin Grindeanu •  Fotó: Agerpres

Sorin Grindeanu

Fotó: Agerpres

Cáfolta kedden Sorin Grindeanu szociáldemokrata miniszterelnök, hogy feszültségek lennének közte és párttársai között a kormányátalakítás témájában, egyúttal megjegyezte, vannak olyan minisztériumok, ahol gyorsabb ütemben is dolgozhatnának.

Balogh Levente

2017. június 06., 22:182017. június 06., 22:18

Arról, hogy tárgyalt-e Liviu Dragneával, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével az esetleges kormányátalakításról – amely kapcsán pártbeli források szerint egyre feszültebb köztük a viszony –, kifejtette: mindegyik tárcának meg kell hoznia bizonyos intézkedéseket, és gyakorlatba kell ültetnie a PSD kormányprogramját. Megjegyezte:

ő maga és a koalíciós pártok is ellenőrzik a minisztériumok tevékenységét, azt ugyanakkor cáfolta, hogy feszültség lenne a pártban.

Hirdetés

A Grindeanu által elmondottak apropója, hogy egy nappal korábban Gabriela Firea bukaresti főpolgármester, Dragnea egyik bizalmasa arról beszélt: rosszabb a viszonya a kormánnyal, mint a – PSD által folyamatosan bírált – szakértői kabinet idején. A főpolgármester egy hétvégi tévéinterjújában azt is

aggasztónak nevezte, hogy Grindeanunak „nincs ideje” döntései előtt konzultálni a párt elnökével,

annak ellenére, hogy megbízatása a PSD választási programjának végrehajtására szól.

Megszólalt Dragnea is, aki ugyancsak normális dolognak nevezte, hogy a koalíciós pártok figyelemmel követik és minősítik a tárcavezetőket. Kijelentette: Fireának jogában áll kifejteni a véleményét, mivel a bukarestiek nevében beszél. Az Adevărul szerint Dragnea azért akar nagyszabású kormányátalakítást, hogy pártja és hívei előtt is nyilvánvalóvá tegye: nem a függetlenedni próbáló Grindeanunál, hanem továbbra is nála összpontosul a legtöbb hatalom.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés