Hirdetés

Bűnvádi eljárás indul egy volt tévés bemondó ellen is a forradalomügyben

•  Fotó: TVR

Fotó: TVR

Teodor Brateş, a Román televízió híradójának egykori főszerkesztő-helyettese ellen is bűnvádi eljárást indított szerdán a legfőbb ügyészség emberiesség elleni bűncselekmények miatt az 1989-es forradalom ügyében.

Balogh Levente

2018. április 18., 16:202018. április 18., 16:20

2018. április 18., 16:372018. április 18., 16:37

Brateşt szerdán idézték be az ügyészségre, hogy ismertessék vele a vádakat. Az ügyészek szerint Brateş, aki a forradalom idején hírbemondóként, illetve műsorvezetőként tevékenykedett,

a diverziókeltést szolgáló álhírek terjesztésének legfőbb eszköze volt, ezzel pedig hozzájárult a terroristákkal kapcsolatos pszichózis elterjedéséhez, amely az ország egész lakosságán eluralkodott, katonákon és civileken egyaránt.

Hirdetés

„A televízióban katonai és polgári célpontok elleni terrortámadásokról beszélt, mérgezett vízről, aláaknázott épületekről, az úgynevezett terroristák által elkövetett különböző rémtettekről, helikopteres támadásokról, légideszantos akciókról, útban levő páncélosokról. Az álhírek ismétlése óriási mértékben felerősítette a terroristákkal kapcsolatos pszichózist, így a számos haláleset, sérülés és rongálás legfőbb kiváltó okává vált a forradalom idején” – mutat rá a legfőbb ügyészség.

Mint arról beszámoltunk, egy nappal korábban Ion Iliescu volt államfő ellen is bűnvádi eljárást indítottak az ügyben. A legfőbb ügyészség szerint Iliescu olyan katonai jellegű intézkedések alkalmazását fogadta el és hivatalosította, amelyek némelyike egyértelműen diverziós jellegű volt. A vizsgált időszakot egyúttal az 1989. december 27. és 31. közötti eseményekre is kiterjesztették. Ion Iliescunak azt róják fel többek között, hogy a legfőbb vezetőként megakadályozhatta volna a diverziókeltést, de nem tette meg.

korábban írtuk

Elindult a bűnvádi eljárás Iliescu ellen – Ügyészség: a volt államfő katonai eszközöket alkalmazott diverziós céllal
Elindult a bűnvádi eljárás Iliescu ellen – Ügyészség: a volt államfő katonai eszközöket alkalmazott diverziós céllal

Beidézték kedden a legfőbb ügyészségre Ion Iliescu volt államfőt, és ismertették vele az 1989-es forradalom ügyével kapcsolatos vádakat. Ezzel hivatalosan is elindult ellene az emberiesség elleni bűncselekmények miatti bűnvádi eljárás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Zöld jelzést adott a kormány az elbocsátásoknak a közigazgatásban

A kormány zöld utat adott a közigazgatási reformnak: sürgősségi rendelettel indítják el az állami apparátus átszervezését, amely létszámcsökkentést irányoz elő az indokolatlan álláshelyeken, és átalakítja a központi–helyi hatáskörök rendszerét.

Zöld jelzést adott a kormány az elbocsátásoknak a közigazgatásban
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Kelemen elárulta, mivel győzte meg a koalíciós partnereket az adóenyhítésről

Következő ülésén a kormány sürgősségi rendeletet fogad el a helyi adók felülvizsgálatáról - számolt be kedden az RFI-nek adott nyilatkozatában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen elárulta, mivel győzte meg a koalíciós partnereket az adóenyhítésről
2026. február 24., kedd

Újabb riasztásokat adtak ki havazás, heves szél, hóviharok miatt; Erdély is érintett

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) újabb első- és másodfokú riasztásokat adott ki havazás és hóviharok miatt az ország több régiójában.

Újabb riasztásokat adtak ki havazás, heves szél, hóviharok miatt; Erdély is érintett
2026. február 24., kedd

Élő adásban tépte szét a doktori diplomáját egy volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék csökkentése miatt

Élő adásban tépte szét doktori diplomáját Cristian Preda politológus, volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék tervezett csökkentése miatt.

Élő adásban tépte szét a doktori diplomáját egy volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék csökkentése miatt
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Kelemen: jobb a koalíciós kormány, mint az egypárti, jövő héten kerülhet a parlamentbe a költségvetés

A súrlódások ellenére jobb a koalíciós kormányzás, mint az egypárti, az emberek megbánnák, ha 2028-ban egypárti kormány alakulna – vélekedik Kelemen Hunor RMDSZ.-elnök.

Kelemen: jobb a koalíciós kormány, mint az egypárti, jövő héten kerülhet a parlamentbe a költségvetés
2026. február 24., kedd

Felmérés: a romániai polgárok többsége nem hiszi, hogy idén véget ér a háború Ukrajnában

A romániai polgárok többsége nem hisz abban, hogy még idén véget érhet az ukrajnai háború – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a romániai polgárok többsége nem hiszi, hogy idén véget ér a háború Ukrajnában
2026. február 23., hétfő

Călin Georgescu Ceaușescut is megidézte a bíróságon

Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.

Călin Georgescu Ceaușescut is megidézte a bíróságon
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Adókedvezmények és gazdaságélénkítés: új intézkedéseket fogad el a kormány

A kormánykoalíció hétfői ülésén a pártok képviselői egy intézkedéscsomagról állapodtak meg, amely többek között 25 százalékos adócsökkentést irányoz elő a 100 évnél régebbi épületek esetében, illetve 15%-os csökkentést az 50 és 100 év közötti épületeknél.

Adókedvezmények és gazdaságélénkítés: új intézkedéseket fogad el a kormány
2026. február 23., hétfő

Miniszteri figyelmeztetés: a dezinformáció is rontja az oltási hajlandóságot

Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.

Miniszteri figyelmeztetés: a dezinformáció is rontja az oltási hajlandóságot
2026. február 23., hétfő

Feltételhez köti a költségvetés megszavazását a PSD

A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.

Feltételhez köti a költségvetés megszavazását a PSD
Hirdetés
Hirdetés