
Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
Megosztott Nicușor Dan államfő, volt bukaresti főpolgármester szavazótábora a december 7-ei időközi főpolgármester-választás előtt – derül ki Atlasintel közvélemény-kutató intézet legutóbbi felméréséből, amelynek újabb részleteit a Hotnews.ro hírportál ismertette szerdán, jelezve, hogy ez jelentősen növeli a kormányoldal által szélsőségesnek nevezett, magát szuverenistának tartó politikai tábor győzelmi esélyeit.
2025. december 03., 15:392025. december 03., 15:39
A november 27–30. között gyűjtött adatok szerint a kormánykoalícióban részt vevő Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben induló Daniel Băluțára, Bukarest negyedik kerületi polgármesterére a megkérdezettek 23,3, míg
A román média által jobbközépre sorolt jelöltek a harmadik-negyedik helyen szerepelnek az Atlasintel mérésében: Ciprian Ciucu, az ugyancsak kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje a voksok 21,7 százalékára számíthat, míg Cătălin Drulă, a kormányban szintén részt vevő Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) főpolgármester-jelöltjére a megkérdezettek 15,5 százaléka adná szavazatát.
A közvélemény-kutató azt is megvizsgálta, hogy a korábbi főpolgármester, a májusban Románia elnökévé választott Nicușor Dan szavazói kit támogatnak. A májusi elnökválasztás második fordulójában Dan csaknem 750 ezer szavazatot kapott Bukarestben, míg ellenfelére, George Simion AUR-elnökre 326 ezren voksoltak.
A felmérés kimutatta, hogy Nicușor Dan májusi szavazóinak 31 százaléka a PNL jelöltjét, Ciprian Ciucut támogatja, 24,7 százaléka Daniel Băluță szociáldemokrata jelöltre adná voksát, és csak 24 százalékuk szavazna Cătălin Drulă USR-jelöltre, akinek a kampánynyitó rendezvényén az államfő is jelen volt, és akit – a román média feltételezése szerint – az államfő a legszívesebben látna utódjaként a városháza élén.
15,7 százalékuk pedig a szociáldemokrata Băluțára szándékoznak voksolni.
Mint ismeretes, a polgármester-választás egyfordulós, tehát a december 7-ei voksolás nyomán az a jelölt lesz Bukarest főpolgármestere, aki a legtöbb voksot gyűjti össze.

Két hét alatt több mint öt százalékponttal javult a bukaresti időközi főpolgármester-választáson az Igazságot Bukarestnek nevű választási szövetség nevében induló, a magát „szuverenistának” nevező ellenzék által támogatott Anca Alexandrescu népszerűsége.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!