
A hét végén választ főpolgármestert Bukarest lakossága
Fotó: Borbély Fanni
Két hét alatt több mint öt százalékponttal javult a bukaresti időközi főpolgármester-választáson az Igazságot Bukarestnek nevű választási szövetség nevében induló, a magát „szuverenistának” nevező ellenzék által támogatott Anca Alexandrescu népszerűsége, akit immár alig egy tizedszázalékpont választ el az első helyen álló Daniel Băluță szociáldemokrata párti (PSD) főpolgármester-jelölttől – írja a Hotnews.ro hírportál a legfrissebb közvélemény-kutatás eredményét ismertetve.
2025. december 02., 09:312025. december 02., 09:31
Az AtlasIntel november 27–30. között gyűjtött adatsora szerint a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt főpolgármester-jelöltjére a megkérdezett bukarestiek 23,3 százaléka adná voksát a december 7-ei időközi választáson, míg a legerősebb ellenzéki párt, a kormányoldal által szélsőségesnek minősített Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által támogatott Anca Alexandrescu televíziós műsorvezetőre a válaszadók 23,2 százaléka voksolna.
A több korábbi PSD-kormányban szóvivői, illetve kommunikációs vezetői szerepet betöltő Alexandrescu az utóbbi időben azzal keltett feltűnést, hogy a Realitatea hírtelevízió adásaiban

A bukaresti időközi főpolgármester-választáson induló jelöltek közül a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének, Daniel Băluțának a legnagyobb a támogatottsága a CURS legfrissebb közvélemény-kutatásának szombaton ismertetett eredményei szerint.
Az Atlasintelnél két héttel ezelőtt még élen álló Ciprian Ciucu, a kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje a harmadik helyre csúszott, és most a voksok 21,7 százalékára számíthat.
Az élboly mindhárom szereplője javított néhány százalékponttal korábbi támogatottságán, miközben a korábbi 10 százalékról 7 alá csökkent a felmérésben a bizonytalanok, vagy a választ megtagadók aránya.
Míg két hete még négy olyan jelölt volt, akinek a támogatottsága között kevesebb mint másfél százalékpontos eltérés mutatkozott a kétszázalékos hibahatárt ígérő felmérésen,
Míg november közepén 18,1 százalékon mérték, most a megkérdezettek 15,5 százaléka mondta, hogy rá szavazna.
A többi közvélemény-kutató által használt telefonos, vagy személyes adatgyűjtésen alapuló módszer helyett kizárólag digitális módszerekkel dolgozó AtlasIntelről a felmérés eredményeit ismertető Hotnews.ro hírportál azt írta, hogy a legkisebb eltéréssel jósolta meg a legutóbbi, 2024-es főpolgármester-választás eredményét.
Mint ismeretes, Bukarestben Nicușor Dan államfővé választása miatt idén májusban ürült meg a főpolgármesteri tisztség.

A bukaresti főpolgármester-választás bojkottjára szólította híveit Călin Georgescu, a tavalyi, érvénytelenített elnökválasztás első fordulójának győztese, aki ellen azóta vádat emeltek az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete miatt.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!