
Fotó: Gov.ro
Romániában is fogják gyártani legalább az egyik olyan koronavírus elleni oltóanyagot, amelynek használatát az Európai Unió már engedélyezte – közölte szombaton Florin Cîțu miniszterelnök.
2021. február 06., 21:372021. február 06., 21:37
2021. február 06., 21:522021. február 06., 21:52
A kormányfő akkor beszélt minderről, amikor a bukaresti Carol Davila kórházban megkapta a koronavírus elleni védőoltás második, emlékeztető adagját. A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Cîțu azt mondta: az Európai Bizottság érdeklődött, hogy Romániának elvileg megvannak-e a vakcinagyártáshoz szükséges kapacitásai.
Florin Cîțu azt nem közölte, hogy melyik oltóanyagról lenne szó, illetve hogy mikor kezdődhet meg a gyártás. A jelentés szerint orosz és kínai fejlesztésű oltóanyagok gyártásáról nincs szó. A vakcinák előállítása feltehetően a hadsereg irányítása alatt álló, bukaresti Cantacuzino kutatóintézetben történne.
A kormányfő közölte azt is, hogy Románia legkevesebb hatszázezer oltást kap az AstraZenecától február folyamán. Elmondta: az AstraZeneca oltására február 10-én indul az előjegyzés. A COVID-19 elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV) csütörtöki közleménye szerint az AstraZeneca által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinát a 18 és 55 év közöttiek immunizálására ajánlják.
Az első és második dózis közötti időszak nyolc hét lesz – részletezte a dokumentum.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!