Hirdetés

Románia lemondott arról, hogy Verespatak felkerüljön a világörökség listájára

Románia kormánya hivatalos tájékoztatást nyújtott be arról, hogy nem támogatja Verespataknak az UNESCO világörökségi listájára történő felterjesztését, amelyet még 2016-ban készített elő a Cioloș-kabinet.

Rostás Szabolcs

2018. június 06., 17:002018. június 06., 17:00

2018. június 06., 17:042018. június 06., 17:04

A pályázat visszavonásáról szóló információt Adrian Cioroianu, Románia UNESCO-nagykövete erősítette meg szerdán a G4media.ro hírportálnak. A volt külügyminiszter elmondta, a világörökségi felterjesztésről való lemondás a Viorica Dăncilă vezette kormány kulturális minisztériumától származik, a dokumentumot pedig a külügyminisztérium jutttatta el az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez (UNESCO).

Cioroianu a G4mediának nyilatkozva sajnálatának adott hangot, hogy a román kormány előzetes közvita nélkül döntött a felterjesztés visszavonásáról, holott nemrég a Műemlékek és Helyszínek Nemzetközi Bizottsága (ICOMOS) is támogatásáról biztosította a kezdeményezést, hogy a Fehér megyei település a világörökség részévé nyilvánítsák.

Hirdetés

A nagykövet közölte, a Dăncilă-kabinet arra hivatkozva döntött így, hogy a kanadai Gabriel Resources társaság kártérítési pert indított Románia ellen.

Egyébként a felterjesztést már a Mihai Tudose vezette kormány sem támogatta, a volt miniszterelnök szerint ugyanis „előnytelen” lenne, ha Verespatak felkerülne az UNESCO világörökségi listájára. A román kulturális minisztérium 2017-ben védett műemlékvédelmi területté nyilvánította Verespatak két kilometeres övezetét, ennek nyomán a területen nem lehet bányászati tevékenységet folytatni. Ugyanakkor a kulturális, illetve környezetvédelmi tárca 2016 februárjában levélben értesítette az UNESCO párizsi világörökség központját, hogy Románia felvette Verespatakot a világörökséggé nyilvánításra javasolt helyszínek listájára.

Megkeresésében Bukarest arra az egyedi kulturális tájra, az ember és környezete közti értékteremtő kölcsönhatásra hivatkozik, amely a több ezer éves aranybányászat során alakult ki a Fehér megyei településen. Verespatak számára civil szervezetek kértek nemzetközi védelmet, követelve, hogy a román hatóságok terjesszék fel a bányatelepülést az épített örökséget védő UNESCO-listára annak reményében, hogy ezzel megakadályozhatják a környező hegyek apróra őrlésével és ciántechnológiás átmosásával járó aranybányaprojektet.

Verespatakon a kanadai többségi tőkével alapított Roşia Montană Gold Corporation Európa legnagyobb külszíni aranybányájának megnyitását próbálta engedélyeztetni, ahol ciántechnológiás eljárással akart 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt kitermelni. A bukaresti hatóságok tizenöt év elteltével sem engedélyezték a kitermelést, román parlament 2014. júniusában elutasította a verespataki aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet, azóta a kérdés lekerült napirendről. Az RMGC anyavállalata, a Gabriel Resources 2017-ben pert indított a román állam ellen, 4,4 milliárd dollár kártérítést követelve, amiért Bukarest megakadályozta a beruházás megvalósítását. A Világbank egyik kereskedelmi bíróságához beterjesztett keresetében a kanadai cég azt állítja, Románia megsértette a beruházási szabályokat azzal, hogy engedélyezte a bányalicenc megvásárlását, majd később megakadályozta a beruházást. Azt állítják, ezáltal 4,4 milliárd dollár kár érte őket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés