
Fotó: MAE
Románia az egyik legelkötelezettebb támogatója az erős Európai Uniónak, és megalapozatlannak tartja Günther Oettinger uniós költségvetési biztos minapi nyilatkozatát, amelyben ennek ellenkezőjét állítja – mutatott rá Teodor Meleșcanu román külügyminiszter.
2018. szeptember 06., 13:452018. szeptember 06., 13:45
2018. szeptember 06., 13:462018. szeptember 06., 13:46
A román diplomácia vezetője csütörtökön Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy az uniós biztos egy brüsszeli rendezvényen az európai projektet – belső és külső ellenfelek részéről egyaránt – fenyegető „halálos veszélyről” beszélt. A Politico brüsszeli hírportál szerdai beszámolója szerint Oettinger úgy vélekedett: Európán belül is „egyesek a meggyengítésére vagy akár a lerombolására törekszenek”, Lengyelországot, Magyarországot, Romániát, és az olasz kormányt nevesítve az uniós projekt állítólagos belső ellenfelei között.
„Sajnálatunkat fejezzük ki, hogy az európai végrehajtó hatalom egy olyan tapasztalt tagja, mint Günther Oettinger minden valós alapot nélkülöző kijelentéseket tesz. Emlékeztetjük Oettinger urat: nem normális, hogy egy uniós biztos alapos előzetes tájékozódás nélkül vádoljon egy uniós tagállamot. Az uniós biztosoktól elvárható, hogy a teljes jogú tagállamokkal szemben kiegyensúlyozott és konstruktív hozzáállást tanúsítsanak, Oettinger úr állításai azonban ez ezzel ellentétes diskurzusba illeszkednek” – írta a közösségi oldalán a román külügyminiszter.
„Biztosíthatjuk európai partnereinket, hogy Románia hozzáállása nem változott és – felelősségünk tudatában – készen állunk az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének átvételére. Reméljük, bebizonyíthatjuk, hogy Európa még erősebbé válhat” – idézte az MTI a román külügyminisztert.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!