Fotó: Veres Nándor
Hosszas szünet után kedden megnyithatnak végre az éttermek és kávézók belső terei, a személyzetnek és a vendégeknek viszont az „új normalitás” szigorú feltételrendszerének kell megfelelniük.
2020. szeptember 01., 08:352020. szeptember 01., 08:35
A nyitás feltételeiről szóló rendeletet hétfő este hozták nyilvánosságra. A dokumentum sok pontban hasonlít a teraszokról már ismert szabályrendszerhez.
Tilos például átnyújtani az étlapot, a hamutálat vagy a sótartót egyik asztalról a másikra, ezeket a tárgyakat minden vendég távozása után fertőtleníteni kell, mint ahogy az asztalt is. A rendelet előírja, hogy ahol csak lehetséges, a vendéglők üzemeltetői használjanak egyszer használatos étlapot.
Engedmény viszont, hogy az eddigi négy helyett most már hat ember is leülhet egy asztalhoz, legyen az teraszon, vagy belső térben.
A személyzetnek továbbra is maszkot és kesztyűt kell viselnie, és ránézésre mérik fel a betérő vendégek egészségügyi állapotát, megtiltva azoknak a belépését, akik felső légúti fertőzés „látható jeleit” mutatják.
és minden társaságból legalább egy személynek meg kell adnia elérhetőségét, ezáltal könnyítve a járványtani vizsgálatot, amennyiben kiderülne, hogy az étterem egy vagy több vendége megfertőződött.
Mindenképp mentőövet jelent a romániai vendéglátóipari egységeknek az, hogy hosszas huzavona után mától végre megnyithatják benti helyiségeiket is. Igaz, a félház csak félbevétel, így sokan aggódnak. Akad ugyanakkor, aki szerint inkább kellemetlen veszteségként kell leírni az elmúlt időszakot, nem pedig katasztrófaként.
Ahol lehetséges, a vendéglőknek tanácsos közlekedési útvonalakat kijelölniük például a mosdó irányába, hogy minimális legyen a vendégek közötti interakció.
Ezt szolgálja az az előírás is, hogy csak félházzal engedélyezett a nyitás. A vendéglő üzemeltetőjének meg kell határoznia, hogy legtöbb hány személyt tudnak fogadni, ezt a számot pedig jól látható helyen ki is kell függesztenie a bejáratnál.
Azokban a vendéglátóipari egységekben pedig, ahol a pénztárnál kell fizetni, plexit kell felszerelnie az üzemeltetőnek.
A rendelet azt tanácsolja a vendéglátóipari egységek üzemeltetőinek, hogy gyakran szellőztessenek, a légkondicionáló berendezést csak kánikula esetlén használják.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
szóljon hozzá!