
Fotó: Facebook/Uniunea Salvați România - USR
Normális politikai egyeztetéseknek nevezte a szombaton lezajlott hárompárti koalíciós tárgyalásokat Benedek Zakariás, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, aki szerint a felek részéről egyelőre „tapogatózás történt”. Lapunk megtudta, a szövetség megszerezte két szenátusi és két képviselőházi szakbizottság irányítását.
2020. december 12., 18:302020. december 12., 18:30
2020. december 12., 20:192020. december 12., 20:19
Mint arról beszámoltunk, szombaton lezajlott az első tárgyalási forduló a kormánykoalícióra készülő Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetségből és a Szabadság Egység és Szolidaritás Pártjából álló USR-PLUS, valamint az RMDSZ között. A szövetséget három tárgyalócsapat képviseli a megbeszéléseken: az egyik a politikai kérdésekben, a második a kormányprogram kapcsán, a harmadik pedig a parlamenti többség kialakítása, a törvényhozási együttműködés alapjainak lefektetése érdekében folytatja az egyeztetéseket. Ez utóbbi tagjaként vett részt a több órás szombati tárgyaláson
„Tapogatózás történt, fárasztás folyik, úgymond körbejártuk egymást” – nyilatkozta a Krónikának a bukaresti egyeztetéseket követően az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője. Benedek Zakariás elmondta, a parlamenti vonalon zajló tárgyalások keretében is folytatják vasárnap az egyeztetéseket, eddig ugyanakkor az a megállapodás született, hogy a három párt elosztotta egymás között a törvényhozás két háza szakbizottságainak irányítását.
Eszerint a PNL hat-hat, az USR-PLUS négy-négy, az RMDSZ pedig két-két szakbizottságot vezet majd a következő ciklusban. A felsőházban még nincsenek konkrétumok, a képviselőházban ugyanakkor már tudni lehet, hogy az RMDSZ kapja meg az ipari és a mezőgazdasági szakbizottság, továbbá a két ház ama együttes testületének az irányítását, amely a számvevőszék éves ellenőrzését felügyeli. „Mindez pozitív diszkriminációt jelent, hiszen az általunk szerzett százalékarány alapján nem járt volna ennyi szakbizottság nekünk. Emellett mindkét ház állandó bürójában is lesznek képviselőink” – sorolta Benedek Zakariás. Fontosnak tartotta kiemelni ugyanakkor, hogy abban is megállapodtak: a szakbizottságok irányításáról született mostani megállapodás abban az esetben sem módul, ha valamelyik párt frakciójában változik a képviselők-szenátorok száma. Vagyis nem befolyásolja a megegyezést, ha a PNL-nek a következő időszakban sikerül átcsábítania soraiba más pártok honatyáit.

Lezajlott az első tárgyalási forduló szombaton a kormánykoalícióra készülő Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetségből és a Szabadság Egység és Szolidaritás Pártjából álló USR-PLUS, valamint az RMDSZ között. Bukaresti sajtóértesülések szerint markáns nézetelt&
A koalíciós egyeztetések megakadásáról szóló román sajtóinformációk kapcsán a frakcióvezető elmondta, biztosak voltak abban, hogy kompromisszum még nem születhet a tárgyalások eme szakaszában, és az sem lepte meg őket, hogy a liberálisok (PNL) maguknak szeretnék a miniszterelnöki tisztséget és a két házelnöki posztot egyaránt. „Az ilyen megbeszéléseket nem lehet egyetlen nap alatt lefolytatni, az komolytalanság lenne. A kormányprogram kapcsán holnap (vasárnap – szerk. megj.) még nem lesz megegyezés, a többi kérdésben viszont már lehet. Előbb-utóbb ki kell egyezni, nincs más választás, meglátjuk, ki enged majd” – fogalmazott az RMDSZ-es politikus. Benedek úgy vélekedett, úgy kell lefolytatni ezeket a tárgyalásokat, hogy a kormánykoalíciós megállapodásnak a következő négy éves parlamenti és kormányzati ciklusra kell érvényesnek lennie.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
1 hozzászólás