Hirdetés

Bãsescu nem tárgyal

Csalódottságának adott hangot csütörtökön Bukarestben Tőkés László, az Európai Szabad Szövetség (EFA) európai parlamenti képviselője, amiért Traian Bãsescu államfő nem tartotta be ígéretét, és nem támogatta felvételét az EP néppárti frakciójába.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. május 09., 00:002008. május 09., 00:00

„Bãsescu támogatását kértem. Õ telefonbeszélgetést folytatott magával Wilfried Martens-szel, az Európai Néppárt elnökével is. Bãsescu elnök egyetlen alkalommal sem utasította el nyíltan, hogy én is a néppárti frakció tagja legyek, ám nem tartotta be az ígéretét sem. Számomra csalódás, hogy az államfõ nem tartotta tiszteletben a megállapodásunkat” – szögezte le Tõkés.

Az EP-képviselõ arra a találkozóra utalt, amelyet még tavaly decemberben folytatott Bãsescuval, és amelyen az államfõ biztosította, hogy támogatja csatlakozását a konzervatív frakcióhoz. Abban is megállapodtak, hogy ismét találkoznak, hogy megvitassák a kisebbségek helyzetét. Tõkés egyúttal keményen ostorozta a PD-L EP-képviselõit, akik folyamatosan akadályokat gördítettek a néppárti frakcióhoz való csatlakozása elé. Megdöbbenését fejezte ki, hogy olyan képviselõk akadályozták meg, hogy püspökként a kereszténydemokrata értékeket valló frakcióhoz csatlakozzék, akik „1989 elõtt jószerével el is felejtették a Miatyánkot, a forradalmat követõen viszont elkezdték vetni a keresztet”. Tõkés ugyanakkor jelezte, megpróbál építõ jellegû viszonyt ápolni a PD-L-s képviselõkkel. Rámutatott ugyanakkor, hogy jelentõs károkat okoztak az országnak, mivel õ a kisebbségek kollektív jogaiért küzd, nem pedig a magyarok függetlenségéért. Hangsúlyozta: a magyar közösség háromszintû autonómiájáért küzd, Koszovó példája pedig azért lényeges, mert a nemzetközi közösség elismerte az ottani kisebbségek közösségi jogait. 

B. L.

Az RMDSZ-t is támogathatja az EMNT

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a Magyar Polgári Párt jelöltjeit támogatja az önkormányzati választásokon, de egyes esetekben az RMDSZ-es indulók támogatását sem zárja ki – közölte Bukarestben Tõkés László EMNT-elnöki minõségében. „Igyekszem minél nagyobb támogatást nyújtani az MPP-nek, amely elkötelezett az autonómia ügye mellett” – szögezte le. Kifejtette: mivel az EMNT a demokratikus pluralizmus híve, esetenként az RMDSZ jelöltjeit is támogatják, ha azok elkötelezik magukat az autonómia és a közösségi jogok mellett. Egyben elutasította Markó Béla RMDSZ-elnök vádjait, amelyek szerint azok, akik a pluralizmusért küzdenek, megosztják a magyar közösséget. Úgy vélte ugyanakkor, hogy az MPP hátrányban lesz a választásokon, mivel csupán a közelmúltban sikerült bejegyeztetni, így várhatóan nem éri el azt az eredményt, amelyet õ az õszi EP-választásokon.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 17., vasárnap

Előre hozott választást akar a románok többsége

A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.

Előre hozott választást akar a románok többsége
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő

Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő
2026. május 17., vasárnap

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól

A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól
2026. május 17., vasárnap

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban

A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban
Hirdetés
2026. május 16., szombat

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók

A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók
2026. május 16., szombat

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.

Bármi lesz is, összefog az USR és a PNL, utóbbi meglebegtette: ellenzékbe vonulhat
2026. május 16., szombat

Felhőszakadások és erős szél söpör végig az országon – több térségben riasztás van érvényben

Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.

Felhőszakadások és erős szél söpör végig az országon – több térségben riasztás van érvényben
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Meglovagolná a román elnök a hadifelszerelések iránti keresletet

A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.

Meglovagolná a román elnök a hadifelszerelések iránti keresletet
2026. május 15., péntek

Kelemen még mindig reménykedik, de ellenzékben is elképzeli az RMDSZ-t

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.

Kelemen még mindig reménykedik, de ellenzékben is elképzeli az RMDSZ-t
2026. május 15., péntek

Aggasztja az ország helyzete Markó Bélát: az Európa-barát pártok rendkívüli tehetséggel rontották el a dolgokat

Markó Béla volt RMDSZ-elnök pénteken az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aggasztja az ország politikai helyzete.

Aggasztja az ország helyzete Markó Bélát: az Európa-barát pártok rendkívüli tehetséggel rontották el a dolgokat
Hirdetés
Hirdetés