
Ilie Bolojan szerint jó úton halad az ország
Fotó: Gov.ro
Hatásosak voltak a kormány eddigi intézkedései, „Románia jó úton jár” – véli ki Ilie Bolojan miniszterelnök. A kormányfő egy szerda esti Facebook-bejegyzésben közölte, hogy 2025 harmadik negyedévében a tavalyi év hasonló időszakához képest 12,5 százalékkal, azaz 9,9 milliárd lejjel nőttek a költségvetési bevételek.
2025. november 19., 22:062025. november 19., 22:06
Bolojan szerint a személyi jövedelemadóból származó bevételek 16,5 százalékkal, az áfabevételek 14,8 százalékkal, a jövedéki adóból származó bevételek pedig 11 százalékkal nőttek. Társadalombiztosítási járulékokból 8,5 százalékkal, azaz 4 milliárd lejjel több folyt be az államkasszába idén július és szeptember között, mint egy évvel korábban, a személyi kiadások pedig 630 millió lejjel csökkentek.
Idén októberben a személyi kiadások a tavaly októberi 14,231 milliárd lejről 562 millió lejjel 13,6 milliárd lejre mérséklődtek.
A miniszterelnök kitért arra is, hogy csökkent a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló háromhónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) is, a júniusi 6,82 százalékról 5,81 százalékra. Ugyanakkor július 1-éhez képest jelenleg Románia olcsóbban jut hitelhez, ami a nemzetközi piacoknak a kormány intézkedései és a gazdaság stabilitása iránti megnövekedett bizalmát jelzi – vélekedett Bolojan.
A kormányfő becslése szerint a költségvetési hiány 2026-ban 6,2 százalékra fog csökkenni. „Szeretnék köszönetet mondani minden kollégámnak, aki munkájával hozzájárult ezekhez az eredményekhez. Ugyanakkor köszönetet mondok a román népnek, amely megértette: szükség van ezekre az erőfeszítésekre, hogy átvészeljük a jelenlegi nehéz időszakot. Biztos vagyok benne, hogy ha tartjuk ezt az irányt, Romániának sikerül kiaknáznia a potenciálját, a romániaiak élete pedig kiszámítható és virágzó lesz” – zárta bejegyzését Ilie Bolojan.

A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Mint köztudomású, a kormány a 9 százalékot meghaladó költségvetési hiány lefaragására több megszorító intézkedést is hozott, elsősorban áfa- és jövedékiadó-emelést, növelte a társadalombiztosítási hozzájárulást fizetők körét, átszervezésekkel, létszemleépítésekkel próbálta csökkente az állami túlköltekezést, meg akarja vonni az igazságügyben dolgozók nyugdíjkedvezményeit, de ezek az intézkedések az érintettek tiltakozásait váltotta ki.

A költségvetési deficit csökkentésére hozott intézkedések ellenére nemhogy csökkentek volna az állami kiadások, hanem nőttek, mint például a közszférában a bérköltségek – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfői aradi sajtótájékoztatóján.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
szóljon hozzá!