
Képünk illusztráció
Fotó: Jakab Mónika
A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este Ilie Bolojan miniszterelnök.
2025. november 14., 12:212025. november 14., 12:21
Ilie Bolojan megerősítette, hogy a központi közigazgatásban a jövő év elejétől hozzávetőlegesen 10 százalékkal csökkentik a béralapot.
de 2027-től az álláshelyek száma nem haladhatja meg a törvényben megszabott felső határt – idézte a kormányfő bejelentését az Agerpres hírügynökség.
Bolojan azt is elmondta, hogy a reformtervezet a költségek csökkentése mellett a decentralizációt célzó intézkedéseket is tartalmazni fog.

Sikerült kompromisszumra jutni a helyi közigazgatás reformjáról a koalícióban – jelentette be kedd este Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Temesvár polgármestere.

Közvitára bocsátják Románia nemzetbiztonsági stratégiáját – jelentette be szerdán Nicușor Dan. Az államfő jelezte egyúttal, hogy november 24-re összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését, amelyen a nemzetbiztonsági stratégiát vitatják meg.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
szóljon hozzá!