
Képünk illusztráció
Fotó: Rostás Szabolcs
Több mint ezer bíró és ügyész közös memorandumban tiltakozik az ellen, hogy a bírák és ügyészek ellen csak a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jóváhagyásával lehessen vádat emelni bizonyos – különösen korrupciós – ügyekben.
2021. március 23., 18:112021. március 23., 18:11
2021. március 23., 18:122021. március 23., 18:12
A szóban forgó kitétel a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolásáról szóló törvénybe került bele módosí módosításként a képviselőház igazságügyi bizottságában.
Úgy vélik: egy olyan, alkotmányellenes szűrőről van szó, amely csökkentené az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat a lakosság körében, mivel úgy értelmezhető, hogy büntetlenséget, egyfajta „szuper mentelmi jogot” garantál a korrupcióval gyanúsított bírák és ügyészek számára.
A képviselőház jogi bizottsága csütörtökön módosításokkal fogadta el az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges visszaéléseket kivizsgáló ügyészség megszüntetéséről szóló tervezetet.
A bírák és ügyészek által kifogásolt módosító javaslatot a nemzeti kisebbségek képviselője, Ionel Stancu nyújtotta be, miután a kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ jelezte: támogatja ugyan a SIIJ felszámolását, ahogyan ezt kormányprogramba is foglalták, de garanciákat akar, hogy Románia nem tér vissza a különleges részleg létrehozása előtti időszak ügyészi visszaéléseihez.
A román koalíciós pártok szerint az Európai Bizottság (EB) nem fogja beszüntetni az úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (CVM), amitől gyakorlatilag az ország schengeni csatlakozása is függ, ha Románia nem számolja fel a speciális részleget.
Az USR–PLUS ugyanis úgy véli, az ügyészséget a szociáldemokrata vezetésű kormány idején a bírák és ügyészek megfélemlítésének és politikai alárendeltségbe vonásának szándékával hozták létre A CSM viszont nem támogatja az ügyészség felszámolását.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!