
Fotó: IGI
Eddig az eredetileg tervezettnél jóval kevesebb, mindössze hétszáztíz menedékkérőt vett át Románia más európai uniós tagállamoktól a kötelező betelepítési kvóták alapján, mivel a feltételezettnél jóval kevesebben teljesítik az áttelepítési feltételeket – tudta meg a Gândul portál a román bevándorlási hivataltól (IGI).
2017. augusztus 14., 13:082017. augusztus 14., 13:08
2017. augusztus 14., 13:152017. augusztus 14., 13:15
Románia 2015-ben a kötelező kvóták ellen szavazott, azt hangoztatva, hogy a tagországoknak önkéntes felajánlások alapján kellene menedékkérőket átvenniük a migrációs nyomás által leginkább sújtott uniós tagállamoktól.
A Görögországból és Olaszországból áthelyezett menedékkérők első csoportjának tavaly márciusi érkezését a hírtelevíziók élőben közvetítették.
A további menedékkérők érkezését nem övezte hasonló sajtónyilvánosság, az IGI most először közölt róluk adatokat. A Gândul által vasárnap este ismertetett hatósági válasz szerint a bukaresti, giurgiui, rădăuți-i, galaci, illetve a Máramaros megyei nagysomkúti befogadóközpontban 521 szíriai, 131 iraki, 45 eritreai és 13 jemeni – más uniós tagállamoktól átvett – menedékkérőt helyeztek el.
A brüsszeli kvóták szerint Romániának elvileg a menedékkérők 3,8 százalékát kellene átvennie.
Az IGI szerint azért érkezett a tervezettnél jóval kevesebb, nemzetközi védelemre szoruló ember Romániába, mert az Európai Unió eredeti becslésénél jóval kevesebben teljesítették az áthelyezés feltételeit – írta a Gândul.
A román hatóságok az Európai Bizottság (EB) egy idei jelentésére hivatkoztak, amely szerint Görögország és Olaszország továbbra is migrációs nyomás alatt áll.
– idézte az EB májusi jelentését a román lap.
Korábban a bukaresti sajtó azzal magyarázta a kvótarendszer által Romániának szánt menedékkérők távolmaradását, hogy maguk az érintettek nem akarnak – a schengeni tagállam Olaszország vagy Görögország helyett – Romániába költözni.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
szóljon hozzá!