
Fotó: Facebook/U.S. Embassy Bucharest
A NATO.tagállamok bukaresti nagykövetei „szolidaritási” látogatást tettek az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai támaszpontján, Deveselun – közölte szerdán a G4Media.ro hírportál.
2019. november 20., 16:512019. november 20., 16:51
A külképviseletek vezetőit Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete hívta meg Deveselura, s elkísérte őket az új jobbközép bukaresti kormány védelmi minisztere, Nicolae Ciucă volt vezérkari főnök is. A portál szerint a látogatás célja az volt, hogy a tagállamok kifejezzék az észak-atlanti szövetség melletti kiállásukat,
Hans Klemm leszögezte: a NATO marad az európai és észak-amerikai szövetségesek legfőbb védelmi szervezete, az Egyesült Államok pedig kész megvédeni szövetségeseit az észak-atlanti szerződés ötödik cikkének megfelelően – amely szerint a tagországok bármelyikük elleni fegyveres támadást valamennyiük elleni támadásnak tekintenek.
Michele Ramis francia nagykövet arról beszélt, hogy
A román védelmi miniszter azt hangoztatta, hogy Románia a jövő évi állami költségvetésből is a GDP két százalékát fogja előirányozni védelmi kiadásokra, és azon kevés tagállam közé tartozik, amely a védelmi költségvetése legnagyobb részét haderőfejlesztésre fordítja.
Romániában 2016 májusában avatták fel az Aegis Ashore rakétavédelmi rendszert befogadó deveselui támaszpontot, amely rendszerről a NATO következetesen azt hangoztatja, hogy nem támadó jellegű, hanem arra szolgál, hogy a ballisztikus rakétáktól védje meg a NATO tagállamait. Oroszország viszont a biztonságát fenyegető fegyvereknek tekinti a Lengyelországba és Romániába telepített vagy telepítendő ballisztikusrakéta-elhárító rendszereket, amelyek kilövőállásai szerinte Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmasak.
A Románia és Oroszország közötti, amúgy is hűvös viszony még fagyosabbá vált, amióta 2016-ban Vlagyimir Putyin orosz elnök „célpontnak” nyilvánította Romániát, a Deveselun hadrendbe állított amerikai rakétaelfogó rendszer ütegei miatt.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
szóljon hozzá!