
Fotó: Pinti Attila
A belügyminisztérium zéró toleranciával viszonyul azokhoz az ügyekhez, amelyekben rendőrök státusukkal visszaélve állampolgárokat bántalmaznak – jelentette ki hétfőn Lucian Bode miniszter a bukaresti 16-os rendőrőrs alkalmazottai által elkövetett visszaélések kapcsán.
2021. március 08., 18:242021. március 08., 18:24
2021. március 08., 18:242021. március 08., 18:24
„Zéró toleranciával viszonyulunk az ilyen tevékenységgel és az ilyen személyekkel szemben” – szögezte le a tárcavezető.
Hozzátette ugyanakkor: a rendőrség az eset miatt ügyészségi feljelentést tett, és minden egyes esetben így jár el, amikor ilyen viselkedésről szereznek tudomást.
Mint arról beszámoltunk, az érintett rendőrőrs kilenc alkalmazottja ellen zajlik eljárás, hármat pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek, miután kiderült, hogy tavaly szeptemberben megbilincseltek két fiatalt, egyiküket pedig a járőrkocsival egy elhagyatott helyre vitték, és brutálisan megverték, miután azok rájuk szóltak, hogy miért nem viselnek maszkot.

A bukaresti törvényszék elrendelte az előzetes letartóztatásba helyezését három fővárosi rendőrnek, akiket hat más társukkal együtt azzal gyanúsítanak, hogy 2020 szeptemberében megvertek két fiatalembert a Forradalom Hősei (Eroii Revoluţiei) környékén.
Eközben egy olyan videó is napvilágra került, amelyen az látható, hogy az őrs munkatársai egy megbilincselt panaszost bántalmaznak, aki azért értesítette őket, mert összetűzésbe keveredett két, vélhetően kábítószert fogyasztó férfival az utcán, ám ezek egyike szintén felhívta a rendőrséget, és arra hivatkozott, hogy az édesapja rendőr. Bode szerint ebben az ügyben is az ügyészséghez fordultak.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
szóljon hozzá!