
Lecserélik a régi típusú személyi igazolványokat
Fotó: Veres Nándor
Románia 2021 augusztusától kezdődően köteles lesz elektronikus személyazonossági igazolványokat kibocsátani, a belügyminisztérium pedig a jövő héten közvitára bocsátja az okmány bevezetését célzó kormányrendelet-tervezetet – jelentette be pénteken Marcel Vela tárcavezető.
2020. január 17., 19:302020. január 17., 19:30
Az Európai Unió 2019 júliusában elfogadott rendelete értelmében Romániának is fel kell zárkóznia az uniós törvényekhez ezen a téren, ennek megfelelően a jövő év augusztástól köteles áttérni az elektronikus személyi igazolványra. „Ez azt jelenti, hogy gyorsan meg kell tennünk a jogalkotási és műszaki lépéseket. Az elektronikus személyi igazolvánnyal a román állampolgároknak egyszerűbbé válik az utazás az Európai Unió területén” – idézte az Agerpres hírügynökség Velát, aki a tárca székhelyén tartott sajtótájékoztatót.
Emellett az elektronikus személyi leegyszerűsíti az ügyintézést belföldön és az együttműködést a külföldi hatóságokkal – mutatott rá a miniszter. Marcel Vela hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az új igazolvány – a beültetett mikrocsipen keresztül – lehetővé teszi a tulajdonos számára az egészségügyi biztosítás informatikai platformon való hitelesítést. Közölte, azok számára, akik valamilyen okból nem akarnak elektronikus személyazonossági igazolványt, továbbra is ki lehet állítani a jelenlegi egyszerű, kártya típusú igazolványt. „Szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, hogy a régi típusú, mikrocsip nélküli személyivel a jövő évtől már nem lehet átlépni az országhatárt, azaz nem lehet útlevél helyett használni” – fogalmazott a belügyminiszter.
Marcel Vela szavait a belügyi tárca úgy pontosította, hogy a román állampolgárok 2021. augusztus 3-a után az elektronikus személyi igazolványon és az útlevélen kívül csak azokkal a kártya típusú személyi igazolványokkal léphetnek ki az országból, amelyeket addig az időpontig állítottak ki, és még érvényesek. Vagyis a 2021. augusztus 2-át követően kibocsátott, jelenleg is forgalomban lévő kártya típusú személyi igazolványok már nem használhatóak majd útlevél helyett.
A bukaresti belügyminisztérium jövő kedden közvitát szervez a tervezetről; módosító javaslatokat keddig várnak.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
szóljon hozzá!