
Lucian Bode belügyminiszter kedden fogadta Věra Jourovát, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökét
Fotó: Facebook/lucianbode.ro
Věra Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke értékelte azt a módot, ahogyan a román hatóságok az Oroszország Ukrajna elleni háborúja által teremtett válsághelyzetet kezelik.
2022. június 28., 20:572022. június 28., 20:57
Lucian Bode belügyminiszter kedden fogadta a tárca székhelyén az EB alelnökét, aki hétfőn érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Romániába.
A belügyminiszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Románia azon első uniós államok között volt, amelyek szorosabb együttműködést fejlesztettek ki az EPPO-val. A közeljövőben romániai rendőröket is kihelyeznek a szervezet működésének segítésére.
„Az Ukrajnából érkező menekültek helyzetének kezelésével és integrálásukkal kapcsolatban Lucian Bode elmondta, hogy a belügyminisztérium szintjén konkrét intézkedések történtek mind a humanitárius segítségnyújtás, mind a határvédelem terén. Arra is rámutatott, hogy az ukrán menekültek támogatására tett erőfeszítések jelentősek és jelentős állami forrásokat igényelnek. Kiemelte továbbá a román állami intézmények mellett a civil társadalom és a magánszektor példamutató részvételét is a menekültek támogatásában” – olvasható a tárca közleményében.
Adrian Veștea szerint miniszterelnök-jelölése nem fenyegetést, hanem felelősséget jelent a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára. Ezzel szemben Gheorghe Falcă PNL-s európai parlamenti képviselő vasárnap Veștea kizárását kérte a pártból.
Az RMDSZ vezetősége vasárnap 18 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt – nyilatkozta Csoma Botond a Digi 24 televíziónak.
A Brassó Megyei Tanács elnökéből lett miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea több mint három évtizede tagja a PNL-nek, önkormányzati vezetőként és miniszterként is jelentős politikai tapasztalatot szerzett.
Valóságos kommentcunamit indított el Nicușor Dan államfő vasárnapi döntése, amellyel Eugen Tomac helyett Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek. A Facebookon megjelent hozzászólások alapján a felháborodás elsősorban a jobboldali szavazók körében erős.
Miután Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízatását, Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát, Brassó Megye Tanácsának elnökét és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnökét kérte fel kormányalakításra.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség.
Az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányprogram szerint a területi-közigazgatási reform a kormány ,,nulladik számú prioritása”, és előfeltétele annak, hogy a program többi fejezetében felvázoltak működjenek.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
szóljon hozzá!