Béke a D. A. Szövetségben

Meglepő végkifejletbe torkollott a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Párt (PD) között régóta húzódó konfliktus.

Gazda Árpád

2006. március 01., 00:002006. március 01., 00:00

A D. A. Szövetség egyeztető tanácsának hétfő esti háromórás ülése után ugyanis a két alakulat vezetői kijelentették: elássák a csatabárdot, és megállapodtak abban, hogy a fúzióról szóló tárgyalások a következőkben kizárólag a szövetségen belül folytatódnak, a nyilvánosság teljes kizárásával. A megbeszélések után Cãlin PopescuTãriceanu liberális pártelnök elmondta, a demokraták fúziós terve az utóbbi időben inkább ellentmondásokat keltett, ezért a két párt elhatározta, pontot tesz a sajtó bevonásával zajló konfliktusos diskurzus végére. Emil Boc demokrata pártelnök a D. A. egyben maradásáról biztosította a közvéleményt, továbbá a megbékélés jeleként Tãriceanuval közösen bejelentette: az áprilisi időközi helyhatósági választásokon a két párt 11 településen közös listát indít. A szintén vitát kiváltó nemzetbiztonsági törvénycsomagot illetően a két párt szakértői csoportot alakított, amelynek feladata lesz a különböző törvénytervezetek megalkotása. A pártvezetők elmondták, a liberálisoknak a legfelsőbb védelmi tanács megszüntetéséről, valamint az államfő parlament általi megválasztásáról szóló alkotmánymódosítási javaslatai nem szerepelnek a D. A. Szövetség programjában, ezért a kormánypártok a következő időszakban az uniós csatlakozás feltételeinek megteremtését, az állampolgárok problémáinak megoldását tekintik fő feladatnak.
Markó Béla RMDSZ-elnök üdvözölte a két nagyobbik kormánypárt közötti nézeteltérések elsimítását, mivel ezek – az 1996–2000 között hatalmon lévő Demokrata Konvención belüli torzsalkodásokhoz hasonlóan – szerinte veszélyeztették a koalíció tevékenységét. A kormányfőhelyettes különben támogatja a demokratáknak egy romániai jobbközép pólus kiépítésére vonatkozó elképzelését, ám hozzátette: az RMDSZ továbbra is meg kívánja őrizni önálló politikai jellegét. Sólyom István
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként
2025. szeptember 08., hétfő

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez
2025. szeptember 08., hétfő

Felmérés: a többség szerint Románia EU-tagsága nem korlátozza túlságosan a függetlenséget

A többség szerint Románia függetlenségét nem korlátozza túlzott mértékben az a tény, hogy az ország az Európai Unió tagja.

Felmérés: a többség szerint Románia EU-tagsága nem korlátozza túlságosan a függetlenséget
2025. szeptember 08., hétfő

A legfelsőbb bíróság is az alkotmánybíróságon támadhatja meg a kormány négy újabb deficitcsökkentő törvénycsomagját

A legfelsőbb bíróság hétfőn megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az alkotmánybírósághoz forduljon a kormány által felelősségvállalással elfogadott megszorító törvénycsomagok miatt.

A legfelsőbb bíróság is az alkotmánybíróságon támadhatja meg a kormány négy újabb deficitcsökkentő törvénycsomagját
2025. szeptember 08., hétfő

Pedagógusok ezrei tüntetnek Bukarestben a kormány megszorító intézkedései ellen

Több ezer, az ország számos megyéjéből Bukarestbe érkezett pedagógus tüntet hétfőn a román fővárosban a kormánypalota előtt a kormány által az oktatási rendszerrel kapcsolatosan elfogadott intézkedések ellen.

Pedagógusok ezrei tüntetnek Bukarestben a kormány megszorító intézkedései ellen
2025. szeptember 08., hétfő

A diákszervezetek is csatlakoznak a pedagógustüntetéshez, és újabb tiltakozó akciókat hirdetnek

Az egyetemi diákszervezetek is részt vesznek hétfőn az oktatási szakszervezetek tüntetésein, és az új tanév kezdetével országszerte tömeges tüntetéseket és felvonulásokat hirdetnek meg.

A diákszervezetek is csatlakoznak a pedagógustüntetéshez, és újabb tiltakozó akciókat hirdetnek