Hirdetés

Bejegyezték az új „Băsescu-pártot”

Hivatalosan is bejegyezték pártként a Népi Mozgalom Pártot (PMP), miután a bukaresti törvényszék hétfőn helyt adott az alapítók pártbejegyzési kérelmének – jelentette be Eugen Tomac, a párt elnöke.

Balogh Levente

2013. szeptember 16., 14:472013. szeptember 16., 14:47

A pártbejegyzés ellen négy óvás érkezett, de a bírák mindegyiket elutasították. Tomac elmondta, a PMP egyelőre megyei szervezeteket hozott létre, a következő lépés az, hogy megalakulja a városi és vidéki alapszervezetek. Mint arról beszámoltunk, a PMP bejegyzését még júliusban kezdeményezte a Traian Băsescu államfő kezdeményezésére létrejött Népi Mozgalom Alapítvány. A párt élén az első kongresszusig a ma Ukrajnához tartozó Babele faluban született, a tavalyi választásokon a Demokrata-Liberális Párt (PDL) színeiben a Moldovát is magába foglaló határon túli választókerületben mandátumot szerzett Eugen Tomac áll, aki a bejegyzéshez szükséges dosszié leadását követően elmondta: nem új, hanem másfajta pártot kívánnak alapítani. Úgy vélte, a mai pártok nem jelentenek garanciát az ország jövője szempontjából. „A román polgárok igai, jobboldali hangja kívánunk lenni, hiteles alternatívája az USL-nek\" – ecsetelte Tomac. Azt is elmondta, hogy a párt Traian Băsescu államfőt tekinti a legfőbb partnerének, a párt egyik fő célja pedig Moldova európai integrációjának előmozdítása, ezért moldovai fiókszervezete is lesz.

Marian Preda szociológus, a Népi Mozgalom Alapítvány vezetője szerint Tomac – aki a legtöbb szavazattal a parlamentbe jutott jobboldali képviselő – mind a választópolgárok, mind a politikum részéről bizalmat kelt. Rámutatott: az alapítványt megilleti egy hely az új párt központi vezetésében, a PMP ugyanakkor döntéseiben teljes autonómiát élvez. A legközelebbi célként azt fogalmazta meg, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokon a legelősebb jobboldali párt legyen.

Mint arról beszámoltunk, a PDL-n belül a márciusi kongresszus idején fokozódott a feszültség. A tavalyi önkormányzati, majd parlamenti választásokon katasztrofális vereséget szenvedő párt nagygyűlésén Vasile Blaga kapott újabb elnöki mandátumot a Traian Băsescu államfőhöz közel álló szárny által támogatott Elena Udreával szemben. Băsescu ezt követően bejelentette: végleg szakít a korábban általa elnökölt párttal, és Népi Mozgalom néven alapítványt hozott létre a jobbközép értékek képviseletére, amely végül pártot is bejegyeztetett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Műholdakkal és kamerákkal a falopás ellen: új korszak kezdődhet a romániai erdőkben

Műholdas riasztásokkal, videókamerákkal és háromdimenziós szkenneléssel erősítették meg a romániai erdők ellenőrzését európai uniós forrásokból.

Műholdakkal és kamerákkal a falopás ellen: új korszak kezdődhet a romániai erdőkben
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
2026. szeptember 23., szerda

Kelemen: Georgescu nem az űrből jött, tisztázni kell az elnökválasztás érvénytelenítésének körülményeit

Tisztázni kell végre a 2024-es elnökválasztás eredményének állítólagos orosz befolyás miatti érvénytelenítésének körülményeit – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az államfői hivatal mindmáig késlekedő jelentése kapcsán.

Kelemen: Georgescu nem az űrből jött, tisztázni kell az elnökválasztás érvénytelenítésének körülményeit
2026. szeptember 23., szerda

A Mureșan-kormánynak még mindig nincs többsége, de nagyra törő programmal állt elő

Európa-párti kormányt ígér Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, aki ugyanakkor még mindig nem rendelkezik a szükséges parlamenti többséggel ahhoz, hogy kormánya meg is kapja a bizalmat és hivatalba léphessen.

A Mureșan-kormánynak még mindig nincs többsége, de nagyra törő programmal állt elő
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Az AUR és a PSD örülhet, de az RMDSZ se panaszkodhat egy friss felmérés szerint

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) továbbra is a legnépszerűbb romániai párt – derül ki a CURS közvélemény-kutató friss felméréséből.

Az AUR és a PSD örülhet, de az RMDSZ se panaszkodhat egy friss felmérés szerint
2026. szeptember 23., szerda

Az RMDSZ elnöke nem túl derűlátó a Mureșan-kormány esélyeit illetően, de nincs visszaút

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kitart a parlamentben tartandó bizalmi szavazásig, még akkor is, ha jelenleg nem rendelkezik a szükséges 233 szavazattal – jelentette kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Az RMDSZ elnöke nem túl derűlátó a Mureșan-kormány esélyeit illetően, de nincs visszaút
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Hívei százai éltették a szabadlábra helyezett Georgescut

A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelölttel szemben.

Hívei százai éltették a szabadlábra helyezett Georgescut
2026. szeptember 22., kedd

Georgescu egy kiszivárogtatott hangfelvételen: Simion leleplezése volt a „küldetésem”

Călin Georgescu „küldetése” többek között George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének „leleplezése” volt – legalábbis ez derül ki egy kedden kiszivárogtatott hangfelvétel leiratából.

Georgescu egy kiszivárogtatott hangfelvételen: Simion leleplezése volt a „küldetésem”
2026. szeptember 22., kedd

A magyarok nagy „barátja” elmondta, mit tesz az AUR a Mureșan-kormányról szóló bizalmi szavazáson

Az AUR képviselői nem vesznek részt a kijelölt miniszterelnök, Siegfried Mureșan által javasolt kormányról szóló bizalmi szavazáson, mivel a PSD is bejelentette, hogy nem támogatja az új kormányt – jelentette ki Dan Tănasă, az AUR képviselője hétfőn.

A magyarok nagy „barátja” elmondta, mit tesz az AUR a Mureșan-kormányról szóló bizalmi szavazáson
Hirdetés
Hirdetés