
Fotó: Facebook/Cătălin Drulă
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Népi Mozgalom Pártja (PMP) és a Jobboldal Ereje vezetői hétfőn bejelentették az Egységes Jobboldal Szövetség megalakítását, amelynek ernyője alatt indulnak a jövő évi választásokon.
2023. december 18., 15:372023. december 18., 15:37
A választási koalíció megalakításáról a három párt elnöke közös sajtótájékoztatón számolt be.
Cătălin Drulă USR-elnök szerint „ez az a szövetség, amely 2024-ben el fogja távolítani a hatalomból a hazugság, a szegénység és az igazságtalanság rendszerét”. A politikus megköszönte kollégáinak és a két másik párt vezetőinek a politikai érettséget, a Románia érdekében tett önzetlen gesztust.
– fejtette ki Drulă az Agerpres szerint.
Eugen Tomac PMP-elnök azt mondta, hogy ez „egy valóban fontos nap Románia, és több millió, egységre vágyó romániai számára”.
Az igazi ellenzék most egy olyan politikai pólust hozott létre, amely gyökereiben fogja megváltoztatni a dolgok menetét” – szögezte le Tomac.
Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje elnöke pedig kijelentette, az Egységes Jobboldal olyan karakteres pártokból áll, amelyek – még ha különböznek is – tisztelik a polgárokat, tiszteletben tartják a demokráciát, az egyéni jogokat és szabadságjogokat,
„A jobboldal azt jelenti, hogy az embert, a polgárt, nem pedig a pártot helyezzük előtérbe. A jobboldal azt jelenti, hogy nem az állami bürokráciát, hanem a magánszektort, a vállalkozókat, a magánszektor alkalmazottjait, mindazokat az embereket támogatjuk, akik a megélhetésért dolgoznak vagy dolgoztak. A jobboldal a meritokráciáról szól, nem pedig a PSD és a PNL által széles körben gyakorolt szinekúra-politikáról” – fogalmazott Orban.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
szóljon hozzá!