Bányászjárás: hatalmi manipuláció?

Dan Voinea katonai ügyész szerint kommunista leszámolás történt 1990 júniusában Bukarestben. Az 1990-es bányászjárás hatalmas manipuláció volt, amelyet a totalitárius és népirtó hatalom szervezett, és amelynek célja a régi értékrend visszaállítása, illetve az ezzel szembeszegülők eltiprása – jelentette ki tegnap Dan Voinea helyettes katonai főügyész.

Fall Sándor

Fall Sándor

2007. június 27., 00:002007. június 27., 00:00

Voinea – aki az 1990. június 13–15-i, bukaresti bányászjárás ügyében folyó vizsgálatok vezetője – Alin Rus A bányászjárások – Manipuláció, politika és munkásszolidaritás című könyvének bemutatóján elmondta: a több mint egy évtizede tartó vizsgálat során számos alkalommal szembesült nehézségekkel. Az állami intézmények nem működtek együtt a katonai ügyészekkel, több intézmény egyenesen ellenszegült a vizsgálatnak, fejtette ki Dan Voinea, aki szerint ez alól csak Emil Constantinescu államfői mandátuma jelent kivételt.

A katonai ügyész a bányászjárás forgatókönyvének egyik fontos és érdekes elemeként említette, hogy a bányászok a fővárosba indulás előtt és a megérkezés után is ételt-italt kaptak. „Ezt a műveletet az államhatalmi szerveken keresztül irányították, annak idején pedig egyetlen intézménynek sem állt érdekében vegyvizsgálatot végezni az élelmiszereken, hogy tartalmaztak-e vagy sem bizonyos hatóanyagokat” – mondta Voinea. Szerinte nemcsak a bányászokat, hanem az ország több részéből érkező munkásokat is manipulálták. Külön csoportok érkeztek Bukarestbe a bányászokat megtapsolni, tette hozzá. A bányászjárás jól szervezett akció volt, amelynek során az egész országot mobilizálták, szögezte le a katonai ügyész.

Voinea szerint a fővárosban randalírozó bányászokat pontosan irányították bizonyos ellenzéki értelmiségiek vagy az Egyetem téri tüntetők szószólóinak lakásához. A parasztpárt székházát feldúló vájárokat egy szekuritátés tiszt vezette, a Bukaresti Egyetemnél pedig Petre Roman ex-kormányfő sógora irányította. „Nem egyszerűen tüntetők elleni támadás volt az, ami az Egyetem téren történt: a bányászjárást mindazok ellen találták ki, akik szembeálltak a kommunista ideológiával” – fejtette ki a katonai ügyész.

Dan Voinea azt is elmondta, az ügyben folyó rendkívül szerteágazó vizsgálat során leleplezték az akkori események egy sor cinkosát is, tanárokat, katonatiszteket, ideológusokat, akik rombolásra, gyilkolásra és gyújtogatásra biztattak.

Az 1990-es bányászjárás ügyében több mint ezer magánszemély, politikai pártok és fővárosi egyetemek képviselik a sértett feleket, mondta Dan Voinea. Az ügyész szerint a vizsgálat további húzás-halasztását jelenti az a nemrég született alkotmánybírósági döntés, miszerint a civil személyeket is érintő ügyeket a katonai ügyészségeknek át kell adniuk a polgári igazságszolgáltatásnak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán

Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán
2025. szeptember 12., péntek

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat

Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat
2025. szeptember 12., péntek

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben

A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben
2025. szeptember 12., péntek

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák

Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák
2025. szeptember 12., péntek

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter
2025. szeptember 12., péntek

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe

Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe
2025. szeptember 12., péntek

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek

Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött