Hirdetés

Az RMDSZ kérésére „pihentetik” a március 15-ei hivatalos ünnepről szóló tervezetet

Fejér László Ödön, az RMDSZ szenátusi frakcióvezető-helyettese szerint le kívánnak ülni a PSD-vel •  Fotó: Facebook/Fejér László Ödön

Fejér László Ödön, az RMDSZ szenátusi frakcióvezető-helyettese szerint le kívánnak ülni a PSD-vel

Fotó: Facebook/Fejér László Ödön

Az RMDSZ kezdeményezésére visszaküldték hétfőn a szenátus szakbizottságába a szövetség honatyái által benyújtott törvénytervezetet, amely a romániai magyar közösség ünnepévé nyilvánította volna március 15-ét.

Balogh Levente

2017. október 16., 18:292017. október 16., 18:29

Bár szerepelt a napirenden, hétfőn sem szavazott a szenátus a törvénytervezetről. Cseke Attila, az RMDSZ frakcióvezetője a javaslat vitája előtt azt kérte: bár a szövetség nem zárkózik el a vitától, mivel a jelek szerint jelenleg a tervezet nem élvezi a többség támogatását, küldjék vissza a házbizottságba, a róla szóló szavazás határidejét pedig tolják ki 45-ről 60 napra.

Ez azért fontos, mert jogszabály elfogadásának határideje eredetileg október 24. volt, és ha addig nem szavaznának róla, hallgatólagosan elfogadottnak minősülne, és tovább kerülne a képviselőház elé, amely a végső döntést hivatott kimondani.

Hirdetés

A szenátorok többsége végül támogatta Cseke javaslatát a vita határidejének kitolásáról és arról, hogy kéthetes időtartamra visszaküldjék azt a házbizottságba.

A szavazás halasztása a koalíciós pártok hétfői ülésén merült föl, amelyen Cseke Attila is részt vett. Şerban Nicolae, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora elmondta, a szavazás halasztását fontolgatják, mivel nem hiszi, hogy a PSD jelenlegi formájában megszavazná azt.

„Mi engedjük, hogy a honatyáink szabadon szavazzanak, de nem mondtuk, hogy létezne parlamenti támogatás egy ilyen tervezet számára. Még tárgyalunk róla” – mutatott rá. Hozzátette, a szenátus napirendjén egy, a romániai nemzeti kisebbségek napjának létrehozásáról szóló tervezet is szerepel. Az ülésen is megemlítette ezt a tervezetet.

korábban írtuk

A PSD nem látja értelmét március 15. hivatalos ünneppé nyilvánításának
A PSD nem látja értelmét március 15. hivatalos ünneppé nyilvánításának

Valószínűleg leveszik a szenátus hétfői ülésének napirendjéről annak a törvénytervezetnek a megvitatását, amelynek értelmében a romániai magyar közösség ünnepnapjává nyilvánítanák március 15-ét – közölte Şerban Nicolae, a PSD szenátusi frakcióvezetője.

A javaslat kapcsán felszólalt Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, aki emlékeztetett: elnökként rendszerint üdvözölte a magyarságot március 15-én, de – mivel az akkor elfogadott 12 pont között szerepel Erdély és Magyarország újraegyesítése –

a mostani RMDSZ-es javaslatot a románok megalázásának minősítette, ezért felszólította a szövetséget, hogy vonja vissza a javaslatot, és válasszon egyet a többi magyar nemzeti ünnep közül.

Fejér László Ödön, az RMDSZ szenátusi frakcióvezető-helyettese a szavazást követően a Krónikának elmondta, azért döntöttek a tervezet „pihentetése” mellett, mivel a bizottsági vitára szánt két hétben

le kívánnak ülni a PSD-vel, hogy összehasonlítva a Nicolae által is emlegetett, a kisebbségek napjáról szóló tervezettel, kiderítsék: miért nem lehet a magyar nemzeti ünnepre vonatkozó javaslatot is megszavazni, ha a másikat igen.

„Az a véleményünk, hogy érvek nélkül, csak azért visszautasítani egy javaslatot, mert nem akarják elfogadni, nem korrekt. Ezért azt szeretnénk, hogy higgadtan, ne forró fejjel üljünk le és beszüljük meg az ügyet” – mondta el lapunknak a szenátor.

Az RMDSZ 9 szenátora és 21 képviselője által benyújtott tervezet értelmében március 15-ét a romániai magyar közösség ünnepévé nyilvánítjanák, enek nyomán azokon a településeken, ahol a magyar közösség tagjai élnek, a helyi és a megyei önkormányzat, illetve a közintézmények kulturális és művészeti rendezvényeket szervezhetnek az ünnep tiszteletére. Az ehhez szükséges pénzeket az említett intézmények költségvetéséből biztosíthatják.

Lényeges elem, hogy a magyar közösség tagjainak kérésére a munkaadók szabadnapot biztosítanak annak érdekében, hogy az érintettek részt vehessenek a megemlékezéseken. A tervezet értelmében a román közszolgálati televízió és rádió külön műsorokban számolhat be ezen rendezvényekről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

2026. szeptember 03., csütörtök

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak

Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak
2026. szeptember 03., csütörtök

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt

Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt

Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt
2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
Hirdetés
Hirdetés